Judy házassága válságban volt: csak a kislányával foglalkozott

Forrás: Szabó Balázs/Life.hu -
Judy házasság válság anyuka feleség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek még akkor is, ha sokan nem beszélnek róla. Judy házassága is átesett egy válságon: kislánya születése után nem tudta, hogyan legyen anyuka és feleség is egyszerre, csak a gyermekéért rajongott.

A kapcsolati válság Judyt sem kerülte el, ugyan náluk nem az énekesnő hektikus életmódja okozta a problémát, hanem kislányuk születése. Judy elmondása szerint annyira szeretett volna már gyermeket, hogy amikor megérkezett, csak vele törődött és megfeledkezett az apukáról.

Judy kapcsolatában is volt válság Forrás: Szabó Balázs/Life.hu

"Több mint nyolc éve vagyunk együtt, a gyerek születése után nekünk sok mindenen kellett változtatnunk. Jött egy kis új élet közénk és nem tudtam jól kezelni, hogy fejezzem ki a szeretetemet Balázs felé is.

Csak a kislányomért rajongtam. Nem tudtam, hogy anyukaként, hogy maradjak jó feleség, jó szerető, jó társ.

Nekem ez nagyon nehéz volt, hiszen nagyon vágytam egy gyermekre, aki nehezen is jött össze. Aztán villámcsapáként ért, hogy terhes vagyok, nekem a 9 hónap kevés volt ahhoz, hogy felfogjam, hogy édesanya leszek" - mondta a Kiskegyednek Judy. Hozzátette, annyira örült a kisbabának, hogy megfeledkezett annak apukájáról. "Őszintén bevallom, hogy én ebbe a hibába beleestem. Ez persze széthúzással jár, de mivel nagyon szoros a kötelék köztünk és imádjuk egymást, ezért ez

nem volt nálunk kérdés, hogy helyre akarjuk-e hozni a kapcsolatunkat, nem pedig szétmegyünk, elmenekülünk a problémák elől"

- árulta el az énekesnő. Elárulta, leültek és őszintén megbeszélték, miben változtassanak, hogy mindketten jól érezzék magukat.

Judy és szerelme meg tudták oldalni a problémákat Fotó: Margitay Klára/Life.hu

"Hosszú időbe telt, míg helyre kerültek a dolgok. Nagyon figyeltünk arra, hogy a gyerek ne sérüljön. Lehet, hogy még nem fogott fel semmit, de annál többet érzékelhetett volna a mi feszültségünkből" - mondta Judy, aki azt is elárulta, hogy szerencsés Balázzsal, mert az előző kapcsolataiban nem biztos, hogy meg tudták volna oldani ezt a problémát. Annak ellenére, hogy a férfi 12 évvel fiatalabb - ami miatt sokan ellenezték is kapcsolatukat -, komolyan meg tudták beszélni a problémákat. Most pedig mindketten szeretnének még egy gyereket.

"Mindketten szeretnénk még egy gyereket.

Sokan most meg azt vágják a fejemhez, hogy túl a 4. ikszen. Én nem érzem magam 40-es nőnek, de ma már kitolódott a gyermekvállalás és különben is jó genetikát örököltem" - szögezte le Judy.

Gyerekek, akik hősként viselkedtekhttp://www.life.hu/csalad/20170123-gyerekek-akik-hostettetek-hajtottak-vegre.htmlAz alábbi gyerekeknek igazán nagy lélekjelenlétre volt szükségük, hogy vészhelyzetben az ösztönös kétségbeesés vagy menekülés helyett a segítségnyújtást válasszák. CsaládThinkstockLofti Begi elárulta: kétszeres apa lesz!http://www.life.hu/csalad/20170123-lotfi-begi-edesapa-lesz.htmlLotfi Begi életében egymást érik az örömhírek, de most sikerült megkoronázni az eseményeket a világ egyik legcsodálatosabb eseményével. Család--Geri Halliwell gyermeke George Michael után kapta a nevéthttp://www.life.hu/csalad/20170123-george-michael-utan-kapta-geri-halliwell-gyermeke-a-nevet.htmlSzombaton született meg Geri Halliwell és Christian Horner első közös gyermeke. Egészséges, szép kisbaba, aki George Michael után kapta az egyik keresztnevét. Család--Megszületett a 49 éves magyar sztármama kislányahttp://www.life.hu/csalad/20170123-fejos-eva-kislanya-megszuletett.htmlFejős Éva megosztotta a Facebook-oldalán, hogy kislánya, Linda Zsófi megszületett. Család--Edvin Marton és felesége lány gyermeket szeretnénekhttp://www.life.hu/csalad/20170119-gyereket-szeretne-edvin-marton-es-adrienn.htmlEdvin Marton és felesége végre bepótolták a 8 éve elmaradt nászutukat. Ez idő alatt sok mindenről beszélgettek, például a gyerekvállalásról is. Család--38 évvel idősebb férje vette el a lány szüzességéthttp://www.life.hu/csalad/20170119-oriasi-a-korkulonbseg-megis-boldog-a-hazaspar.htmlJen Rennie és Willie Rennie 2012-ben ismerkedtek meg közös munkahelyükön. CsaládAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.