Sztárok, akik elhagyták várandós barátnőjüket, feleségüket

Forrás: Northfoto, AFP -
család várandós terhes megcsalás DNS-teszt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nincs annál kétségbeejtőbb helyzet, mint amikor valakit várandósan hagynak el – az ilyen fajta botrányoktól pedig a sztárvilág sem mentes. Megcsalás, az apaság letagadása, a várandósság miatti szakítás... elsőre biztosan azt gondolod, hogy ilyet csak érzéketlen ember képes tenni, de ennél a dolog azért sokkal árnyaltabb. Összegyűjtöttünk 5 sztárapukát, akik nem viselkedtek épp példásan várandós exeikkel és gyermekeikkel. Sőt a listára felkerül még egy színésznő is, akit milliomos kedvese dobott ki, miután a terhesség ténye kiderült.

1. Bridget Moynahan és Tom Brady

Az NFL klasszis irányítója kínos helyzetbe került, amikor elhagyta Bridget Moynahan színésznőt. 1 hónappal a szakítás után ugyanis az exe bejelentette, hogy terhes. Brady azonban nem akarta felmelegíteni a kapcsolatukat, többek közt azért se, mert ekkor már a szupermodell Gisele Bündchennel járt. A rosszindulatú pletykák szerint Brady akkor ejtette teherbe volt kedvesét, amikor már a Woman'secret angyallal alkotott egy párt.

Bridget Moynahan és Tom Brady Forrás: AFP

2. Mary-Louise Parker és Billy Crudup

Crudup a Nőies játékok című film forgatásán ismerkedett meg az akkor 24 éves Claire Danes színésznővel. Munkakapcsolatuk hamar szerelemmé alakult, ám volt valami, ami beárnyékolta boldogságukat. Crudup ugyanis házas volt, felesége pedig épp babát várt. A megcsalt Parker később megírta memoárját; a Dear Mr. You könyvben így ír erről az időszakról:

Danes és Crudup kapcsolata 4 évig tartott. Később a színésznő úgy nyilatkozott, hogy nem volt szándékában tönkretenni egy házasságot, nem mérte fel a következményeket, igazából túl fiatal volt még.

Mary-Louise Parker és Billy Crudup Forrás: Northfoto

3. Heidi Klum és Flavio Briatore

Az olasz Forma-1-es mogul és a szupermodell Heidi Klum kapcsolata előtt mindenki értetlenül állt. Ám az komoly közfelháborodást okozott, amikor Klum várandósan pár nélkül maradt. Briatore ugyanis köszönte szépen, de nem kért a családalapításból. A kisbaba szerencséjére Heidi hamar talált magának egy férfit, akiben megbízhatott, és aki a nevére vette, majd sajátjaként nevelte a kislányát. Seallel a házasságuk ugyan véget ért, de a jó kapcsolat megmaradt.

Heidi Klum és Flavio Briatore Forrás: AFP

Sztárapák balkézről született gyermekei

Félrelépni sosem szerencsés dolog, főként akkor nem, ha az ember híres, hiszen az életét emberek milliói követik árgus szemmel. Ritkán, de előfordul azonban, hogy mégis sikerül a megcsalás tényét akár közel 30 évig eltitkolni. A titkok viszont sosem maradnak örökké a szekrényben, és ha valakiről több év után derül ki, hogy bizony van egy eltitkolt gyermeke, az nemcsak a házasságában, hanem a karrierjében is törést okozhat.

4. Mel B és Eddie Murphy

Mel B-ről hosszú ideig hitte mindenki, hogy a saját neméhez vonzódik, ezért is lehetett a vártnál nagyobb visszhangja a hírnek, hogy Eddie Murphy gyermekét hordja a szíve alatt. A híres színész azonban váltig állította, hogy ő bizony nem lehet az apa – ez nem is csoda, hiszen Murpy akkor még házas ember volt. A DNS-teszt aztán bebizonyította, hogy Mel B igazat mondott, azonban arra, hogy a kis Angel Iris apjaként való felelősséget felvállalja, még éveket kellett várni.

Mel B és Eddie Murphy Forrás: Northfoto, AFP

5. Denise Richards és Charlie Sheen

Charlie igazi rosszfiú; családon belüli erőszak, alkohol- és indulatkezelési problémák. Bár Denise Richardstól már volt egy gyermeke, és látszólag boldog házasságban várták a másodikat, a „színfalak mögött" Denise beadta a válási papírokat. Állítása szerint Sheen megpróbálta meggyőzni, hogy vetesse el a babát, valamint bántalmazta is. Miután a válást kimondták, mindkét gyermek kizárólagos felügyeletét megkapta a volt feleség, bár Sheen látogatja őket.

Denise Richards és Charlie Sheen Forrás: Thinkstock

+1 Elizabeth Hurley és Steve Bing

A színésznő és milliomos barátja már több mint 1 éve alkottak boldog párt, amikor Liz terhes lett. A családalapítás azonban nem szerepelt Bing terveiben, így kidobta várandós kedvesét, majd azt állította, hogy a baba nem az övé. Liz dühöngött, amit csak tetézett a dúsgazdag üzletember korrektnek tűnő kijelentése; amikor kiderült a DNS-teszt alapján, hogy a baba – Damian – valóban az övé, felajánlott évi 123 000 dollár tartásdíjat. Hurley azonban hallani sem akart erről.

Elizabeth Hurley és Steve Bing Forrás: Northfoto
Furcsa rekordokat tartó anyák és babáik - Fotókhttp://www.life.hu/csalad/20170719-furcsa-rekordokat-tarto-anyak-es-babaik-fotok.htmlEzek az édesanyák nem tervezték, hogy bekerülnek a „legek" közé. Vágyaik, álmaik vezették őket, vagy csupán a véletlen műve, hogy felkerültek erre a listára. Egy azonban közös bennük: boldogok és imádják a gyermekeiket! CsaládOrigoA szülés elhallgatott oldala, avagy dolgok, amikről nem beszél senkihttp://www.life.hu/csalad/20170713-a-szules-elhallgatott-oldala-szules-utani-dobbenet.htmlKezdjük ott, hogy a filmekkel ellentétben a szülés nem abból áll, hogy elfolyik a magzatvíz, berohansz a kórházba, majd pár pillanattal később megszületik a kisbabád, és egyből kisimult arccal öleled magadhoz az egyszemélyes szobádban, mindezt csupa kedves és odafigyelő orvos és nővérke óvó „ölelésében". Nem, a szülés önmagában véve egy trauma, egy krízispont. A legnagyobb sokk akkor éri az anyát, amikor rádöbben, hogy mennyi mindent hallgattak el előle, lehet, hogy nem véletlenül! CsaládOrigoGyilkos apák, akik lemészárolták saját családjukat (18+)http://www.life.hu/csalad/20170628-gyilkos-apak-lemeszaroltak-sajat-csaladjukat-18.htmlKorábban már írtunk anyákról, akik a legősibb ösztön ellenére, megölték saját gyermekeiket, sőt beszámoltunk olyan esetekről is, amikor a család legjobb barátjában sem kellett volna megbízni. Most olyan ördögi apákat mutatunk be, akik érthetetlen okokból fordultak saját családjuk ellen. Sokkoló tartalom következik! Család--Beyonce és Clooney is klubtagok lettek! - Sztárok, akik ikreket nevelnekhttp://www.life.hu/csalad/20170623-beyonce-es-clooney-is-klubtagok-lettek-sztarok-akik-ikreket-nevelnek.htmlIdén két híresség is ikrekkel örvendeztette meg a kíváncsi közönséget. Az első pár George Clooney és Amal volt, a második pedig Beyonce és Jay-Z. Ezzel pedig egy csapásra egy exkluzív társaság tagjaivá váltak; az ikres szülékévé. Sorra vesszük a leghíresebb hollywoodi sztárgyerekeket, akik sosem ismerhették meg az egykék világát. Család--Az igazság a szülői lét gyötrelmes valóságáról - Képekhttp://www.life.hu/csalad/20170626-az-igazsag-a-szuloi-let-gyotrelmes-valosagarol-kepek.htmlImádjuk Brian Gordon képregényeit. Nemcsak tehetséges művész, hanem apa is, ezért nagyon jól ismeri a szülőség szép és kevésbé szép oldalát is. Nagyszerű humorérzéke lehetővé teszi, hogy viccesen adja át a gyermeknevelés árnyoldalait is. Ezekből szemezgettünk, szabad fordítással. CsaládThinkstockAmikor egy csoda valóra válik – Egy nyílt örökbefogadás igaz történetehttp://www.life.hu/csalad/20170604-amikor-egy-csoda-valora-valik-egy-nyilt-orokbefogadas-igaz-tortenete.htmlAz örökbefogadás egy csodálatos dolog; gyermekek, akiknek valamilyen okból nem adatott meg, hogy vér szerinti szüleikkel nőhessenek fel, esélyt kapnak, hogy új, szerető családot találjanak. Ma Magyarországon az örökbe fogadó szülők 2/3-a 3 évnél fiatalabb gyermeket szeretne, elsősorban csecsemőt, újszülöttet. Erre a legnagyobb esélyt számukra a nyílt örökbefogadás jelenti. Egy ilyen igazán szívbemarkoló történetet mutatunk most be. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.