Csobot Adél elárulta, milyen volt az első néhány otthon töltött éjszaka második kisfiukkal

2018.08.14. 17:17

Megszületett Csobot Adél és Istenes Bence második kisfia, Ádin. A kétszeres anyukát és a babát már haza is engedték, Adél pedig elárulta, milyenek voltak az első otthon töltött éjszakák.

Nagyon csodálatosan zajlott minden, úgy, ahogy szerettük volna. Természetesen született meg a kisbabánk. Most már itthon vagyunk, túl a második éjszakán, és borzasztó" – mondta nevetve Adél a Mokkában.

Adél szerint az első néhány éjaszka borzasztó voltForrás: Instagram/Istenes Bence

Imádjuk, meg szeretjük, de azért ez nem egyszerű feladat, de megbirkózunk vele, mert minden egyes pillanata csodálatos és imádjuk. De igen, én őszinte leszek, nem fogok itt köntörfalazni" – árulta el az anyuka. Arról is beszélt, Nátán hogyan fogadta a kistestvérét. „Nagyon örült, próbáltuk a lehető legjobban felkészíteni erre a helyzetre. Sokszor elmeséltük neki, hogy anya pocakjában ki lakik, és hogy egyszer majd kijön. Ő nagy szeretettel várta és fogadta" – mondta Adél.

Csobot AdélIstenes Ádinéjszakaszülésotthon