Egy volt nyomozó szerint Madeleine McCann életben van

Forrás: Getty Images -
élet nyomozó Madeleine McCann
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Madeleine McCann szülei még mindig reménykednek abban, hogy gyermekük életben van, és így gondolja ezt egy volt nyomozó is. 

Madeleine McCann eltűnése 11 éve tartja lázban a világot, és ennyi ideje kutatják nagy erőkkel a nyomozók egyelőre minden eredmény nélkül. A kislány szülei még így is bíznak abban, hogy egyszer élve előkerül gyermekük, így gondolja ezt egy volt nyomozó is, aki egykor dolgozott az ügyön.

Madeleine McCann egy nyomozó szerint még életben van Forrás: Getty Images

David Edgar úgy gondolja a gyermek még életben van, és a nyomozó szerint valakinek Portugáliában tudnia kell, hol van. „A legnagyobb esély az áttörésre az, ha valakinek megszólal a lelkiismerete. Előfordulhat, hogy Madeleine elrablója a halálos ágyán vall majd, vagy halála után nyilatkozik majd valaki, aki közel állt hozzá" – mondta a nyomozó, aki szerint a lány még mindig Portugáliában van. „Szó szerint bárhol lehet a világon, de az az érzésem, hogy még mindig Portugáliában van. Valószínűtlen, hogy kijutott volna az országból anélkül, hogy észrevették volna. Amíg nem találunk holttestet, addig van remény. Kate és Gerry soha nem adják fel, akkor sem, ha nem finanszírozzák tovább a nyomozást" - mondta a The Sunnak a nyomozó.

Dinoszauruszjelmezben fotózta autista fiát fényképész édesanyjahttp://www.life.hu/csalad/20181002-dinoszaurusz-jelmezben-fotozta-autista-fiat-fotos-edesanyja.htmlA szülők imádják fotózni gyermekeiket, ez a vágy pedig még erősebb egy olyan anyukában, aki fotográfus. Samantha Bishopnak azonban hiába van egy tündéri csemetéje, róla az évek alatt készült képek inkább csak egy zavarban lévő, feszengő gyermeket tükröztek vissza - fia ugyanis autista. A mostani fotósorozathoz azonban egy különleges taktikát választott. A következő megható és egyben vidám történet egyaránt szól egy fotós kreativitásáról és egy anya szeretetéről, figyelmességéről. CsaládOrigoA hatéves kínai Jia Jia egyedül gondoskodik rokkant apjárólhttp://www.life.hu/csalad/20181003-a-hateves-kinai-jia-jia-egyedul-gondoskodik-rokkant-apjarol.htmlA hatéves kínai kislány, Jia Jia egyedül gondoskodik 40 éves apjáról, aki egy autóbaleset miatt bénult le. Édesanyja elhagyta őket a baleset után. CsaládOrigoTöbb ezer nővel feküdt le a 61 éves agglegény: tudni szeretné, hogy született-e gyermekehttp://www.life.hu/csalad/20181003-tobb-ezer-novel-fekudt-le-a-61-eves-agglegeny-tudni-szeretne-hogy-szuletett-e-gyermeke.htmlA meg nem nevezett 61 éves agglegény élete során több ezer nővel bújt ágyba, most pedig szeretne kideríteni egyetlen dolgot, amiért nagyon sok pénzt hajlandó kifizetni. CsaládOrigoÍgy kellene felvilágosítani gyermekeinket egy nőgyógyász szerinthttp://www.life.hu/csalad/20181001-igy-kellene-szexualisan-felvilagositani-gyermekeinket-egy-nogyogyasz-szerint.htmlSok szülő bizonytalanodik el, amikor csemetéje arról érdeklődik, hogyan is kerül a kisbaba az anyuka hasába. Hány éves korban kezdjük a felvilágosítást? Hogyan beszéljünk erről a kényes témáról? Gyermekeink szexuális felvilágosításáról Dr. Gyovai Gabriella nőgyógyászt kérdeztem. CsaládOrigoKulcsár Edina édesanyja édes fotót csinált Medoxrólhttp://www.life.hu/csalad/20181002-kulcsar-edina-edesanyja-edes-fotot-csinalt-medoxrol.htmlKulcsár Edina édesanyja nagyon cuki képet készített Meoxról: ennyire aranyos a kis csöppség. CsaládOrigo3 isteni, kávés süteményrecepthttp://www.life.hu/csalad/20181001-3-kaves-sutemeny-recept.htmlA kávét mindenki másképp szereti, így a kávés desszertek terén se várj két egyformát. Van, amibe frissen lefőtt fekete kell, de akad, ami megelégszik az instant kávéval. Vannak köztük édesek és krémesek, de akadnak roppanósan erősek is. Példaként három különböző stílusú és íz világú kávés sütemény receptet hoztunk. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.