Fesztiválkórkép - te mivel pörgeted fel magad?

fesztivál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nyár a hatalmas zenei rendezvények időszaka. Ám egy cseppet sem lényegtelen, milyen élményekkel térnek haza a zenerajongó, őrülten bulizó fiatalok.

Sokan elképzelhetetlennek tartják, hogy "segélycsomag" nélkül vágjanak neki a ritmustól lüktető éjszakának, pedig a beszámolók alapján úgy tűnik, a belevaló bulihangulathoz nem kell feltétlenül nyakalni a vodkát, és a nagyi altatója is a helyén maradhat. Ám olyan fiatalok is akadnak, akiknek már a sok is kevés. Akik extrém módszerekkel szeretnék minél előbb elérni az önkívületet.

Thinkstock
Thinkstock

Csak alkohol! Az nem gáz, ugye?

Aligha van olyan fiatal, aki a nagy, hangszórókból áradó zenétől már amúgy is felajzott állapotában nemet mondana társai kínálására, és lazán kilépne a körből, amikor a vodkásüveg szájról szájra jár. Az ugyanis nemcsak a "piálásról" szól, hanem egyféle, a csoport kohézióját erősítő szertartás, amelyből azt hiszik, nem szerencsés kimaradni. A mértéket pedig a legtöbb esetben a csoport leghangsúlyosabb tagja szabja meg. Vagyis a legtöbb esetben nincs határ.

És aligha van olyan rendezvény vagy nagyszabású buli, ahonnan a mentők ne vinnék tucatszám detoxikálóba az alkoholtól eszméletüket vesztett fiatalokat. Kevesen hiszik el, hogy az alkoholmérgezés nagyon súlyos rombolást végezhet a szervezetben, olykor az eszét és a mértéket elveszítő fiatal életébe is kerülhet. És ez még "csak" alkohol.

Az, hogy ki mikor üti ki magát, az alkohol mennyiségén kívül még nagyon sok mindentől függhet: a nemétől, a súlyától, hogy mennyi táplálék van a gyomrában, milyen gyorsan fogyasztotta el az alkoholt, ám emellett a genetika is szerepet játszik. Nagyon fontos azonban, hogy meg tudjuk különböztetni az alkoholmérgezést a kicsit "túlitta magát" jelenségtől, hiszen míg az utóbbin a társak tudnak segíteni, az alkoholmérgezés minden esetben orvosi segítséget igényel.

Az alkoholmérgezés tünetei:
- a vérnyomás leesik, a pulzus alig tapintható
- a légzés gyenge
- hányás, folyamatos hányinger
- a pupilla kezdetben szűk réssé válik, de aztán ijesztően nagyra tágul
- nem ritka a bevizelés, vagy éppen maga alá is székelhet a beteg
- a beteg elveszíti az öntudatát
- hypotermia léphet fel, vagyis a beteg bőre sápadt lesz, vagy kékes színűvé válik, miközben a bőr tapintása jéghideg

Thinkstock
Thinkstock

A tünetek észlelése esetén azonnal mentőt kell hívni! Miért? Mert nem tudhatjuk, hogy milyen mértékű a beteg szervezetébe került alkohol.
Amíg ugyanis 0,5-1,5 ezreléknél még csak ittasságról, addig 1,5-2,5 ezreléknél már alkoholmérgezésről van szó. Ha a szám tovább emelkedik, 2,5-3,5 ezreléknél, a beteg aluszékony és fokozatosan elveszíti a kapcsolatot a külvilággal, ennél magasabb alkoholszintnél egyszerűen kómába esik. Ilyenkor a légzés lelassul, az agyban pedig súlyos oxigénhiány léphet fel, a szervezet működése egyszerűen leáll. Vagyis ha a beteg nem kap segítséget, akár az életével is fizethet egy bulizós éjszakáért.

Spéci koktélok nélkül nem megy?

De milyen italok és italozási szokások menők ma a fiatalok között? Körbekérdeztünk néhány társaságot.

Anna, 17 éves, tanuló


"A vodka naranccsal, az szinte minden bulin és minden társaságban befutó a 'gyengébbek' számára, amilyen mondjuk én is vagyok, és persze ott vannak az ízesített sörök. Finomak, lehet kicsit lebegni tőlük, de nem küld padlóra."

Levente, 22 éves, tanuló


"Egy rutinos bulizó már eleve alapozással kezdi otthon vagy a haverja házában. Sokszor, mire a koncertre érünk, már van szédület. És hogy mi megy nagyon? Hát whiskey kólával, tequila sóval, vodka literszám és persze a koktélok. Azok lehetnek nagy tömegek által ismert megoldások: ilyen a 'Fény', ez nem más, mint szódásszifonba töltött vodka, kis szörp. Iszonyú nagyot üt. De persze az én haverjaim is kevernek szinte mindent mindennel, és nagyon menők az energiaitalok összekutyulása valamilyen piával, általában vodkával vagy abszinttal."


Thinkstock
Thinkstock

Akadnak helyi, egy-egy baráti társaságra jellemző koktélok is, amelyeknek összetételét, arányait a helyi ízlés szabja meg:

Virág, 16 éves


" A Robi-koktél onnan ismert, hogy az egyik legjobb haverunk, Robi találta ki: fehérrum, Curacao és citromlé. Gyönyörű kék színe van és nagyon finom. És persze hatásos, ha buliról és pörgésről van szó."


Az "ártalmatlanabb" alkoholfogyasztási szokások mellett azonban feltűnt néhány nagyon veszélyes és sokkoló módszer is, a gyors és bombabiztos hatás érdekében: ilyen lehet az alkohol (általában a vodka) nem a szájon, hanem egyéb módon a szervezetbe juttatása:

Lóránt, 26 éves


"Egy évfolyamtársnőmmel érkeztem a buliba, ott már nagyon klassz volt a hangulat, mi kissé lemaradva éreztük magunkat. Akkor javasolta Bea, hogy érjük utol őket, és ehhez ő ismer egy szuper módszert. Behívott a fürdőszobába, esküszöm, azt hittem, szexelni akar. Na mondjuk abban benne lettem volna, mert hát a szex termeli az endorfint rendesen, hangulatba jöttem volna, az tuti. Meg be is jött a csaj, de nem ez történt. Bea a táskájába nyúlt, és tampont vett elő, akkor már kicsit lelombozódtam, főleg, amikor megláttam, hogy mit csinál. A tampont beáztatta egy vodkásüvegbe, és a szemem láttára felnyomta magának. Hát kiakadtam, nagy csalódás volt. Persze otthagytam őt is meg a vodkás tamponját is a fenébe.

Aztán később utánanéztem a dolognak, hogy tényleg hatásosabb-e a hüvely nyálkahártyáján felszívódó alkohol. És hát nem. Ráadásul felmaródásokat, gyulladást okoz, hetekre kikészíti a hüvelyt. Szóval a csajjal való szextől is elment a kedvem. Amikor elkezdtem kutakodni a témában, akkor láttam, hogy mások arról számolnak be, hogy olykor vodkába mártott tampon szemgolyóra helyezésével szerették volna a mámort nyakon csípni, ami persze nem sikerült. Cserébe súlyos kötőhártya-gyulladással kellett megküzdeniük, és olyan fiatal is akadt, akinek az alkohol miatt sérülékennyé vált szeme baktériummal fertőződött meg, és hónapokig tartó kezelés után rendeződött csak - bár most sem tökéletesen - a látása. Szóval az biztos, hogy én maradok a 'szájon át' módszernél."


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.