Ebolagyanú miatt került karanténba egy személy Nagy-Britanniában

Forrás: AFP/Zoom Dosso -
Ebola-járvány Wales közegészségügy karantén Egyesült Államok személy Nagy-Britannia vírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tünetei még nincsenek, elkülönítését önként kérte és vállalta a Nyugat-Afrikából hazaérkezett személy.

Az Egyesült Államok után lehet, hogy Nagy-Britanniának is szembe kell néznie az ebola vírusával. A jelentések szerint ugyanis nagy valószínűséggel megérkezett a szigetországba az első fertőzött.

Forrás: AFP/Zoom Dosso

A személy Nyugat-Afrikából érkezett haza, és bár a vírus semmilyen tünetét nem produkálja, a hírek szerint önként döntött az otthoni karantén mellett, miután kapcsolatba lépett az illetékes szervekkel – erősítette meg Wales közegészségügyi szervezete kedden.

Testnedvvel terjed az ebola

A betegség a Kongó egyik mellékfolyójáról kapta a nevét, ahol az első ismert járványt okozta 1976-ban. Afrikában már 10 ebolajárványt regisztráltak, az idei évi viszont világszinten is az eddigi legnagyobbak között szerepel. A vírusról bővebben ide kattintva olvashatsz többet.

Durvul az Ebola-járvány Afrikában - Aggódik a WHOhttp://www.life.hu/drlife/20140627-az-ebola-jarvany-egyre-nagyobb-mereteket-olt-afrikaban-aggodik-a-who.htmlAz Egészségügyi Világszervezet szerint drasztikus lépésekre van szükség az Ebola-járvány megfékezésére Nyugat-Afrikában. Közben nemrég felröppent a hír, hogy Spanyolországban is megjelent a vírus.Dr. Life--Retteghetünk? Megérkezett a halálos vírus Európábahttp://www.life.hu/drlife/20140625-spanyolorszagba-megerkezett-az-ebola-virus-lehet-hogy-europa-is-veszelyben-van.htmlSpanyolországban felreppent a hír, hogy az ebola vírusa megérkezett Európába. A szörnyű kínokat okozó betegség vége általában halál.Dr. Life--Paradicsomért szexelnek Fekete-Afrikában (18+)http://www.life.hu/intim/20131112-afrika-feketeafrika-ghana-szex-prostitucio-egy-europai-pasi-afrikai-szexnaploja.htmlMielőtt Roland egy évvel ezelőtt a munkája miatt Ghánába érkezett volna, nem voltak különösebb szexuális elvárásai. Inkább tartott a dologtól, a betegségektől, legfőképpen a HIV-től. Aztán megtanulta, hogyan vigyázzon magára, miként bánjon a bőrszíne nyújtotta előnyökkel, és hogy kezelje az ottani szextranzakciókat. A Life.hu egy európai pasi afrikai szexnaplójába nyert betekintést.Intim

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.