Az okostelefon-függőség egyre elterjedtebb – és már nem csak a felnőtteket érinti!

Forrás: Dreamstime -
napidoktor okostelefon függőség felnőtt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Korábban, ha a gyerekek rossz jegyet kaptak, nem nézhettek tévét. Mostanság más idők járnak. A mai gyerekek már az interneten és a közösségi oldalakon élik az életüket. Ezért a szülők sok esetben ezt vonják meg a lurkóktól.

Jakab Krisztina pszichológus szerint nem biztos, hogy a teljes tiltás a legjobb módszer, hiszen a gyermek úgyis megtalálja a kiskapukat, és hozzáfér az okostelefonjához vagy az internethez. A szülői kontroll azonban sokat segíthet – emelte ki a Médiaklikk című műsorban.

Forrás: Dreamstime

A pszichológus úgy vélte, kedvező családi légkörben a problémákat meg lehet beszélni, így a gyermekek is megértik, hogy egy-egy döntés miért születik meg. Ehhez azonban őszinteségre van szükség. “A büntetés mértékét mindig a gyermekre kell szabni. Azért van rá szükség, hogy a kicsi megtanulja, milyen szabályokat kell alkalmaznia neki is a jövőben” – fogalmazott Jakab Krisztina.

Hogyan tartható kézben ez a probléma, mit javasol a szakértő? Kiderül a Napidoktor.hu cikkéből!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.