Elképesztő tempóban gyógyul Kulka János

Forrás: MTI/Kollányi Péter -
Kulka János színész stroke gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kulka Jánosról mostanában keveset hallani, de szerencsére terapeutája csepegtetett némi nformációt a híres színész állapotával kapcsolatban.

Kulka János még az év első felében, áprilisban kapott stroke-ot, amelynek következtében az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe került. Agyműtétet kellett rajta végrehajtani, hogy eltávolítsák a problémás vérrögöt, ám ezt követően is hosszú lábadozásra kellett számítani.

Óriási hír: Kulka János állapota rohamtempóban javul Forrás: MTI/Kollányi Péter

A rajongók nehezen fogadták el, hogy egy időre le kell mondaniuk az 58 éves sztárról, éppen ezért időnként fel-fel röppentek hírek a visszatérésével kapcsolatban.

Most azonban János terapeutája mesélt a gyógyulása folyamatáról, és szerencsére csupa pozitívat hallhatunk:

Mindenre képes, amire a betegsége előtt,

Kalmár Nagy Klára

Ha továbbra is így halad a gyógyulásban, talán még az is előfordulhat, hogy hamarabb visszatér a színpadra, mint azt eredetileg tervezték. Mindenesetre az első és legfontosabb, hogy visszanyerje régi egészségét és erejét.

Szexuális felvilágosítás Norvégiában és itthon: mi a jobb módszer?http://www.life.hu/drlife/20161208-szexualis-felvilagositas-norvegiaban-es-magyarorszagon-melyik-a-jobb-modszer.htmlNéhány nappal ezelőtt fedezte fel magának a magyar internet azokat a prűdséget és álszemérmet abszolút nélkülöző felvilágosító kisfilmeket, amelyeket az NRK norvég közszolgálati televízió készített szexuális felvilágosítás céljára. De hogyan zajlik ma itthon a felvilágosítás? Vajon a magyar vagy a norvég módszer a célravezetőbb a szakértő véleménye szerint? Ennek jártunk utána. Dr. LifeThinkstockSztárok, akik pontosan tudják, min megy most keresztül Kanye Westhttp://www.life.hu/drlife/20161206-idegosszeomlast-szenvedett-sztarok.htmlA világszerte ismert rapper november végén került kórházba kimerültség és idegösszeroppanás miatt. Kanye West a hírek szerint azóta otthon lábadozik, és továbbra is kezelés alatt áll. A Life.hu most összegyűjtötte azokat a hírességeket, akik néhány évvel ezelőtt ugyanazon mentek át, mint Kim Kardashian férje. Dr. LifeAFP2 év után sikerült szétválasztani a sziámi ikrekethttp://www.life.hu/drlife/20161208-sikerult-a-sziami-ikrek-szetvalaszto-mutetje-2-ev-utan.htmlVeszélyes volt a sziámi ikerpár, Eva és Erika Sandoval szétválasztó műtétje, ugyanis komoly szervi érintettséggel is számolniuk kellett az orvosoknak. Dr. Life--Zalatnay Cini balesete után máris dolgozik, 56 ezres nyugdíja ugyanis nem eléghttp://www.life.hu/drlife/20161208-zalatnay-cini-keves-nyugdija-miatt-kenytelen-serulten-dolgozni.htmlSúlyos balesetet szenvedett novemberben Zalatnay Sarolta, és máig nem épült még fel teljesen. Pihennie kellene, de sajnos nem engedheti meg magának, hogy megvárja a teljes gyógyulást. Muszáj színpadra állnia, ugyanis 56 ezres nyugdíja nem elég! Dr. Life--Megkezdték a kezeléseket Michael Bublé rákos kisfiánhttp://www.life.hu/drlife/20161207-michael-buble-rakos-kisfia-kezelesre-jar.htmlA világhírű énekes, Michael Bublé hároméves kisfia rákos: a család kőkemény időszakon van túl, és még mindig nem nyugodhatnak meg, mert folyamatosan kezelésekre járnak a kicsivel. Dr. LifeOrigoBírósági végzés támogat egy anorexiás nőt abban, hogy ne kényszeríthessék evésrehttp://www.life.hu/drlife/20161201-egy-anorexias-nonek-birosagi-vegzese-van-arrol-hogy-ne-kenyszeritsek-evesre.htmlEgy súlyosan anorexiás New Jersey-i nő a bírósági tárgyalás során elérte, hogy ne kényszeríthessék őt akaratán kívül evésre, ami a kezelésének egyik részét képezi – mindezt pedig a mögötte álló szakértői csapat is egyhangúlag támogatta. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.