Befőttesüvegben őrzi kivetetett bordáit az élő Ken baba

Forrás: NORTHFOTO/Copyright © 2017 BACKGRID UK/Roas, Roal -
plasztikai műtét bizarr borda Ken baba Rodrigo Alves
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Befőttesüvegben őrzi kivetetett bordáit az élő Ken baba, aki most azt is elárulta, miért döntött a műtét mellett.

Rodrigo Alves élő Ken babaként vált ismertté, miután számtalan plasztikai műtétet vállalt be csak azért, hogy úgy nézhessen ki, mint Barbie-baba párja. A celeb már a bordáit is kivetette – ő volt az első férfi, akin elvégeztek ilyen műtétet.

Három különböző orvost kerestem fel, kettőt Európában, egyet Amerikában és mindhárman azt mondták, csak négy bordámat tudják eltávolítani. A műtétnek köszönhetően most már divatos lehetek, eddig az volt a probléma, hogy 36-os méretű vállaim vannak, de lentebb kicsit vastagabb voltam, ezért nagyobb méretű blézert kellett hordanom." – idézi a Metro a férfi szavait az ITV műsorából.

Rodrigo Alves élő adásban még egy befőttes üveget is mutatott, amelyben a kivett bordáit tárolja.

A meghökentő pillanat után a férfi még hozzátette, nem rajong érte, hogy Ken babaként emlegetik, mert mint mondja, szereti azt, ahogyan kinéz. Bár bevallotta, ez nem jelenti azt, hogy ne vágna bele újabb plasztikai műtétekbe.

Rodrigo Alves elégedett a külsejével Forrás: NORTHFOTO/Copyright © 2017 BACKGRID UK/Roas, Roal

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.