étterem egészséges életmód vegetáriánus vegán
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha hiszed, ha nem, egészséges hozzávalókból is lehet finomságokat készíteni. Sütemény sütés nélkül? Töltött káposzta hús nélkül? Mindez lehetséges, csak a megfelelő helyen kell kérni őket. Utánajártunk, hogy Budapesten hol találunk igazán egészséges ételeket, és honnan rendelhetünk ebédet, ha a munkahelyünkön bűntudat nélkül falatoznánk.

Az Élet Étterme

Ez az a hely, ahol a sütemények úgy isteniek, hogy nincs bennük egy gramm cukor, liszt, vaj, tojás vagy bármiféle mesterséges anyag sem. A nyers-vegán étteremben minden étel kizárólag friss zöldségekből, gyümölcsökből és magvakból készül, sőt, a fasírtfélék is hús, liszt, tojás és olaj helyett zöldségekből és magokból aszalással állnak össze. Evés közben pedig szinte fel sem tűnik a különbség - köszönhetően a finom fűszerezésnek. A nyers finomságokat sokkal könnyebben feldolgozza a szervezet, mint a hagyományos élelmiszereket, lényegesen kevesebb kalóriát tartalmaznak, és feltöltik a lemerült energiaraktárainkat. Az étterem házhoz is szállítja a finomságokat.

Itt próbáld ki: Budapest, Kiss János altábornagy utca 21.és Garibaldi út 5., Szombathely, Szily János u. 12., Budai cukrászda: 1015 Pauler u.8.

Bővebb infó: http://www.azeletetterme.hu/ettermek/

Forrás: Life.hu

VegaFOOD

A népszerű, vidékre is házhoz szállítós étterem kínálatában szereplő fogások nem tartalmaznak húst, halat, tojást vagy gombát. A szakácsok ügyelnek arra, hogy olyan kíméletesen készítsék el az ételeket, hogy azok vitamin és ásványianyag tartalma ne vesszen kárba. A finom falatok nem tartalmaznak tartósítószert, állományjavítót, színezékeket, és egyéb mesterséges anyagokat. Ha pedig egy speciális diétát követsz, akkor is bátran válogathasz a kínálatból: van nyers, lúgosító, anticandidás, gluténmentes, vegán, indiai, vércsoport szerinti és makrobiotikus étrend. Rakott köles sült zöldségekkel, mozzarellás spenótsalátával - remekül hangzik, ráadásul nagyon finom is!

Bővebb infó: http://www.vegafood.hu/main/main.php?page=nyitolap&cikkoldal=1

Forrás: Thinkstock

Napfényes étterem

Ez az a hely, ahol a vegetáruánusokon kívül a vegán étrend követői is bátran szemezgethetnek az étlapról. Az ételek hús-,tojás és tej hozzáadása nélkül készülnek, csakis növényi, lehetőleg bio alapanyagokból. Az ételekhez tisztított vízet használnak, fehér cukor helyett nádcukrot és mézet, babkávé helyett pedig gabonakávét.

Itt próbáld ki: Budapest 1077, Rózsa utca 39.

Bővebb infó: http://www.napfenyesetterem.hu/

Forrás: Facebook/Napfényes Étterem

Govinda vegetáriánus étterem és salátabár

A világszerte ismert étteremlánc lakto-vegetáriánus finomságokat, hagyományos indiai ízeket és a reformtáplálkozás egészséges ételeit kínálja. Ami itt az ételekben igazán különleges, az az, hogy a fogások elkészítési módjai és receptjei az ősi indiai, védikus tradíció elvén készülnek. Vagyis lédúsak, és energiával töltik fel a szervezetet. Az Ájurvéda elvei szerint pedig tartalmazzák a hatféle alapízt. Az étteremlánc igyekszik kiszolgálni az egészségre vágyók igényeit: salátabárban, kávézóban, teázóban kóstolhatod meg a finomságokat, és a házhozszállítást is vállalják.

Itt próbáld ki: Budapest 1051, Vigyázó Ferenc utca 4.

Bővebb infó: http://govinda.hu/

Forrás: Facebook/Govinda Étterem

A túrógombóc is lehet egészséges!http://www.life.hu/ez-zsir/news/20131121-greta-konyhaja-stohr-greta-receptje-a-turogomboc-erdei-gyumolcs-ontettel-tej-es-tojasmentes.html"Képtelen vagyok hízni" - Egy 19 éves lány kálváriájahttp://www.life.hu/ez-zsir/20131118-fogyas-es-eletmod-keptelen-meghizni-a-19-eves-viki.htmlFázol? Melegedj fel tűzlégzéssel!http://www.life.hu/ez-zsir/mozgas/20131114-jogaiskola-a-jogaklikkel-melegedj-fel-tuzlegzessel.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.