Gyomorfájás ellen
A mindennapokban kisebb ételadagokhoz szokott szervezetünk szinte sokkot kaphat attól, amit az ünnepek alatt művelünk vele: túl nagy mennyiségeket eszünk, keverjük a sokféle zsíros, fűszeres ételt, az étkezések között folyamatosan nassolunk, no meg iszunk: a szénsavas üdítők és a túl nagy mennyiségű alkohol pedig már az utolsó cseppet jelentheti a pohárban. Ezek után nem is csoda, hogy a túlterhelt rendszer egyértelmű üzeneteket küld. A hasfájást, hányást, hasmenést viszont nagyon egyszerű elkerülni: először is idén ne egyél annyit. Ha eddig minden évben faltál, aztán fájdalomcsillapítóval felfegyverkezve vártad az ellencsapást, inkább fogyassz kevesebbet mindenből, és legalább a szénsavas üdítőket mellőzd a menüből.
Pihentesd a gyomrodat
Ha mégis a hedonista szemléletmód győzött, akkor a kimerült emésztőrendszernek kijár némi pihenés. Próbálj meg beiktatni pár olyan napot, amikor nem kell annyit emésztenie a szervezetednek: diétázz egy kicsit, az alkoholt és az üdítőitalokat teljesen iktasd ki, helyettük jöhet a tea és a kímélő étrend könnyű, kis mennyiségű ételekkel. Pár nap diétázás, majd az ezt követő fokozatos visszaszokás a hagyományos étrendre segít normalizálódni a töltött káposztákkal megterhelt emésztőrendszernek, és a kínzó tünetek is megszűnnek.

Puffadás ellen
Nincs mit tagadni, a szokásos karácsonyi evészet könnyen felborítja bélflóránk egyensúlyát is, főleg akkor, ha a téli betegségek miatt szedett antibiotikumok már okoztak benne károkat. A nagyobb mennyiségű étel feldolgozása nem egyszerű feladat, így sok emésztetlen étel kezd pangani a bélcsatornákban. Ha erre felülről csak újabb és újabb utánpótlás érkezik, beleink megfeszülnek, gázokat termelnek, és mintha nem akarna vége szakadni a teltségérzetnek. Az ellenszer erre is a mértékletesség, a puffadás elleni szerek használata, no meg az emésztést segítő bélflóra-mikroorganizmusok pótlása. Nemcsak probiotikummal segíthetsz magadon, de a rostokkal is, melyek szintén segítenek aktivizálni a bélflórát.
Ha nehezen megy, segít a rost
A rostok fogyasztása akkor is hatalmas segítség, ha ünnepek után székrekedéssel küzdesz. Persze ez nem azt jelenti, hogy a nagy evészet után azonnal nagy mennyiségű rostot kéne bevinned, hiszen kellemetlen bélgörcsök és puffadás lenne az eredmény. A jelszó a fokozatosság: kezdd el némi müzlivel, gabonapehellyel, csoki és szaloncukor helyett ropogtass diót, mogyorót, vagy egyél sok gyümölcsöt. Köretként a párolt zöldségek jelentenek finom rostforrást, de a barna rizs is jó választás a fehér helyett. Állítsd össze ügyesen az étrendedet!
Tippünk:
Korábban már írtunk olyan mozgásformákról, melyek rendszeres végzésével sokat javulhat az emésztés. Ha te is kipróbálnád ezeket, akkor kattints ide!
Ez volt 2013 legtrendibb diétája - Te kipróbáltad?
Kilencvenévesen is gyúr a spenóton élő igazi Popeye
Kemény edző Deutsch Anita