A kamillatea lehet a hosszú élet titka

tea kamilla kamillatea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kamillatea híveinél 29 százalékkal alacsonyabb a bármilyen okból bekövetkező korai halálozás kockázata – derül ki egy friss kutatásból. Ezek szerint ez lenne a hossz élet egyik titka?

Az eredmények alapján azok a 65 éven felüli nők, akik rendszeresen fogyasztanak a gyógynövényből készült italból, csaknem harmadával szorítják vissza a korai halálozás esélyét. A férfiaknál viszont nem lehetett ilyen összefüggést megfigyelni. A szakértők szerint egyelőre nem világos, hogy a kamillatea miként hosszabbítja meg a hölgyek életét, illetve az sem, hogy miért csak az egyik nemre hat így.

Forrás: Thinkstock

A kamilla az egyik legrégebb óta használt, legelterjedtebb gyógynövény. Rengeteg egészségi probléma ellen használják világszerte. Jelen kutatás során amerikai szakértők 1677 latin származású férfit és nőt kísértek figyelemmel 7 éven át, és megfigyelték, hogyan befolyásolja a kamillatea fogyasztása a halálozást. A Hispanic Established Populations for Epidemiologic Study of the Elderly című felmérés keretein belül nyert adatok 65 éven felüli emberekre vonatkoztak az Egyesült Államok öt délnyugati államából, beleértve például Texast is.

A résztvevők 14 százaléka ivott kamillateát, akik közül a nőknél 29 százalékkal volt alacsonyabb a korai halálozási veszély. Az összefüggés még a demográfiai jellemzők, az egészségi állapot és az életmód figyelembe vételével is fennállt. „Az eredmények mögött meghúzódó okot egyelőre nem ismerjük, és azt sem, hogy mi a nemek közötti különbség oka, ám tény, hogy a nők gyakrabban isznak kamillateát, mint a férfiak. Az eltérés talán a hagyományos nemi szerepeknek tudható be, mivel a nők általában nagyobb figyelmet fordítanak a hagyományos gyógymódokra" – magyarázta dr. Bret Howrey, a Texasi Egyetem munkatársa.

A kamilla, az emésztés megmentője

Ha gyógytea, akkor a kamilla jut szinte először eszünkbe, és nem véletlenül: borogatásként és teaként fogyasztva is rengeteg gyógyhatása van. Tudtad, hogy még a méregtelenítésben is segíthet?

Áfonya, lazac és a többiek – Ezek a legtökéletesebb reggelik nőknekhttp://www.life.hu/ez-zsir/20150526-ezeket-az-eteleket-erdemes-reggelire-fogyasztanod-nokent-mert-nagyon-jol-hatnak-a-testre.htmlReggeli nélkül nem indulhat a nap, különösen akkor, ha odafigyelsz a napi ötszöri étkezésre. Millió okot fel lehetne sorolni, miért érdemes reggelizned - ezt meg is tettük, most azonban olyan ételeket mutatunk be, amelyeket nőként különösen érdemes a nap elején fogyasztanod. Ez Zsír!Thinkstock30 kilót fogyott a szülés után Sónyák Szilvia: észbontóan csinos lett a fitneszmodellhttp://www.life.hu/ez-zsir/20150525-sonyak-szilvia-fitneszmodell-szules-utan-remek-formaban-elmeselte-mi-a-titka.htmlA legtöbb nőnek komoly nehézséget okoz szülés után csúcsformába lendülni, és ez akkor sem mindig könnyű, ha valaki történetesen fitneszmodell. Sonyák Szilvi most már fantasztikus formában van, ám a babavárás alatt felszedett közel 30 kiló nagyon megviselte a csinos magyar sportolónőt. Lássuk, ő hogyan csinálta!Ez Zsír!--Meglepő tények! 10 étel, amit tilos hűtőben tartanihttp://www.life.hu/ez-zsir/20150522-ezeket-az-eteleket-tilos-hutoben-tartani.htmlAz általános vélekedés szerint az az étel, amit hűtőbe teszünk, sokkal tovább friss marad. Ez azonban nem mindig van így. Sőt, egyenesen rosszat is tehetünk azzal, ha egy-egy élelmiszert a hűtőben tárolunk.Ez Zsír!ThinkstockPegán diéta, a fogyókúrázók új kedvencehttp://www.life.hu/ez-zsir/20150522-pegan-dieta-a-paleolit-es-a-vegan-dieta-egyesitese.htmlA pegán, azaz a paleo-vegán diéta egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Hívei esznek húst és gabonát is, ám elkerülik a tejtermékeket és a glutént. De miről is szól pontosan ez az étkezés? Ez Zsír!--A BMI a múlté - Számold ki BMR segítségével, mennyit ehetszhttp://www.life.hu/ez-zsir/20150525-szamold-ki-bmr-segitsegevel-mennyit-ehetsz.htmlA BMI testtömegindex nem a legkorszerűbb mutató arra, hogy kiszámold, megfelelő-e a súlyod a testmagasságodhoz képest. Végre itt a BMR, ami valósabb képet mutat!Ez Zsír!--Jógagyakorlás: sokkal több, mint gondolnád - ismerd meg az ászanák jelentését!http://www.life.hu/ez-zsir/20150522-jogaiskola-a-jogaklikkel-jogapoz-vagy-tornagyakorlat-mi-a-kulonbseg.htmlSosem értetted pontosan, miben különbözik a jógában egy ászana a klasszikus tornagyakorlatoktól? A különbség nagyobb, mint hinnéd!Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.