Adele elárulta, hogyan szabadult meg 28 kilótól

teázás fogyás tea kiló Adele
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk: Adele elképesztően lefogyott. Most pedig azt is elárulta, milyen módszernek köszönheti, hogy 28 kilótól szabadult meg az elmúlt években. 

A rekordokat döntögető, telt alakjáról ismert énekesnő sosem volt még ilyen vékony. Annak ellenére, hogy Adele sokáig azt hangoztatta, elégedett alakjával, az elmúlt években mégis 28 kilótól szabadult meg egy egészen elképesztő módszer segítségével, melyről nemrég beszélt egy interjúban.

Adele 2013 elején és 2015-ben Forrás: AFP, Northfoto

Mint kiderült, Adele drasztikus fogyásának titka - mely többek közt a jógában és az egészségesebb étkezésben is rejlik - annak köszönhető, hogy lemondott káros szenvedélyeiről. A dohányzás mellett ugyanis a teázást is abbahagyta. Kevesen tudják, de Adele - elmondása szerint - napi tíz csésze teát ivott meg, melyet természetesen cukorral édesített, így átlagosan napi 20 kanállal vitt be a szervezetébe belőle. "Sokkal energikusabb vagyok, mióta egyáltalán nem iszom teát" – mesélte a The Sun magazinnak.

Nekik sikerült! A legdurvább sztárfogyások 2015-ben

Nekik mindig a topon kell lenniük, így a súlyuk is állandóan központi téma. Ha azonban látványosan átalakulnak, a média ódákat zeng róluk - így történt ez idén többek között a mesés hangú Adele-lal és John Goodmannel is. Fogyókúra világsztár módra - idén nekik tényleg sikerült!

Világsztárok, akik kissé kikerekedtek 2015-benhttp://www.life.hu/ez-zsir/20151218-vilagsztarok-akikre-felszaladt-nehany-pluszkilo-2015-ben-cameron-diaz-ronaldo.htmlA hírességek közül sokan zárták sikeresen 2015-öt diéta szempontjából: több magyar és külföldi világsztárnak is jelentős súlyvesztést hozott az elmúlt 12 hónap. No nem mindenki volt szerencsés, ha diétáról és a súly megtartásáról van szó: íme néhány ismert ember, akik bizony jócskán kikerekedtek 2015-ben. Ez Zsír!AFPPirner Alma: Meghálálja a test, hogy éveken keresztül foglalkoznak velehttp://www.life.hu/ez-zsir/20151218-pirner-alma-rudtancos-meselt-a-mozgasrol-terhessegrol.htmlBár mára javult a helyzet, sokak fejében a rúdtánc még mindig egy erotikával túlfűtött előadás, amit a csillogó bárok és a sztriptíz világával kapcsolnak össze. Ez a különös tánc azonban sokkal több ennél: mozgásforma, alakformáló tevékenység és versenysport, aminek itthon is vannak jeles képviselői. Pirner Alma, a magyarországi rúdtánc meghonosítója hiánypótló művet alkotott, mikor könyvében összefoglalt mindent e megfoghatatlan műfajról – többek közt erről, a szülés utáni sportolásról és jövőbeli terveiről mesélt. Ez Zsír!--Photoshopolással vádolták az anyukát, pedig csak sokat fogyotthttp://www.life.hu/ez-zsir/20151219-sokat-fogyott-megmutatta-photoshopolassal-vadoltak-nem-torodik-a-kommentekkel-az-anyuka.htmlA 20 éves lány fél év alatt szabadult meg a korábbi testsúlya felétől. Nagyon büszke volt a végeredményre, amit meg is osztott a világhálón, azonban nem a várt reakciókat kapta. Ez Zsír!--Műtétje után újra bombaformában van az egykori szépségkirálynő, Polgár Krisztahttp://www.life.hu/ez-zsir/20151216-polgar-kriszta-bombaformaban-van-mutetje-utan.htmlKemény időszakon van túl az egykori szépségkirálynő, akinek terhessége alatt növekvő cisztát találtak a méhében. Szerencsére már túl van a műtéten, sőt bombaformában van. Ez Zsír!--5 tipp diétázóknak karácsonyra – Így kezdd plusz kilók nélkül az új évet!http://www.life.hu/ez-zsir/20151215-5-tipp-karacsonyra-dietazoknak-hogy-ne-plusz-kilokkal-kezdd.htmlVégre sikeresen leadtad azt a kis fölösleget, és nem szeretnéd tönkretenni fáradozásaidat az ünnepi lakomakörök alatt? Ha betartod az alábbiakat, nem kell félned, hogy nem férsz bele a szilveszteri ruhádba. Ez Zsír!--Megdöbbentő! Ronaldo sosem volt még ennyire kövérhttp://www.life.hu/ez-zsir/20151216-a-hires-focista-ronaldo.htmlNagyon elhanyagolta magát az egykori sztárfocista, akit hatalmas pókhassal kaptak lencsevégre egy brazíliai hotel teraszán. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.