Mikor áll készen egy gyerek az okostelefonra? Ezekre kell figyelnie a szülőnek

felügyelet tinédzser okostelefon gyerek
Kutatások szerint a tizenévesek 95 százaléka rendelkezik okostelefonnal - de honnan tudhatjuk, hogy készen is állnak a használatára? Szakértők árulták el, mire kell figyelnünk.

A tinédzserek 95 százaléka rendelkezik okostelefonnal, de ez nem jelenti azt, hogy minden tizenéves készen áll erre a felelősségre. Ahhoz, hogy eldöntsük, mikor vegyünk ilyen eszközt a gyerekünknek, ismernünk kell őt: figyeljük meg, hogyan kezeli a felelősséget az élet más területein, milyen az alkalmazkodóképessége és a mentális egészsége. 

Ha a gyerek viszonylag jól kézben tartja a dolgokat, ha nem hisztizik akkor, amikor nem kapja meg, amit akar, ha máskor is képes betartani az alapszabályokat, akkor ez talán annak a jele, hogy készen áll

 - mondja Dr. Jean Twenge pszichológiai professzor. A szakértő hozzátette, vannak gyerekek, akiknek valamilyen okból nincs nagy impulzuskontrolljuk, és olyan gyerekek is, akik már depresszióval és szorongással küzdenek, ők pedig sokkal sebezhetőbbek. Sok erőszakos és pornográf tartalommal is találkozhatnak ezeken a felületeken, és nem feltétlenül azért, mert erre keresnének rá.

gyerek mobiltelefon, gyerek képernyőifő, szülő és gyerek
Figyeljünk oda, milyen tartalmakat fogyaszt a gyerekünk

És bár a kutatások szerint nincs határozottan helyes szülői magatartás arra vonatkozóan, mikor adjunk a gyerek kezébe telefont, azt tudjuk, hogy az átgondolt megközelítés kritikus fontosságú. 

Sok szülő azt gondolja, hogy a gyerekek már a telefonjukon élnek, de azt nem ismerik fel, hogy ezek a technológiák teljesen szabályozatlanok. A szülőkön múlik, hogy meghatároznak-e bizonyos irányelveket és szabályokat"

 - tette hozzá a szakértő.

És néha ez sem elég. "A gyerekek okosak. A technológiával együtt nőttek fel" - jegyzi meg Dr. Twenge. "Meg tudják találni a kiskapukat. Ezért a legjobb, ha alaposan megfontoljuk, hogy a gyermekünk valóban készen áll-e erre a hozzáférési szintre." Azt javasolja, hogy előbb egy okosórával kezdjünk, de léteznek olyan telefonok is, amiknek korlátozottabb az internethez való hozzáférése. 

Fektessük le világosan a szabályokat: határozzuk meg a képernyőidőt, és vonjuk be a gyereket is a döntési folyamatba, mert ebben az esetben valószínűbb, hogy betartja a megállapodást.

 A legfontosabb szabály az, hogy az ágyban már nincs telefonozás és ezt a felnőtteknek is be kellene tartaniuk. Ezen túlmenően a képernyőidő ésszerű korlátozása, valamint néhány telefonmentes időszak, például családi vacsorák vagy kirándulások bevezetése hasznos lehet. Azt se felejtsük el, hogy a gyerekek nőnek és változnak, ezért a szabályoknak is velük együtt kell változniuk.

A példamutatás pedig itt is nagyon fontos: a legnehezebb dolog a gyerek telefonhasználatának korlátozásával kapcsolatban az, hogy el kell gondolkoznunk a saját telefonhasználati szokásainkról. És ha mi is függők vagyunk? Akkor valószínűleg ők is azok lesznek - írja a Parents.com.

Döbbenetesen sok időt töltenek a gyerekek a képernyő előtt: ezt tehetik a szülők ellene

Egyre több időt töltenek a gyerekek a közösségi oldalakon, ami több szempontból is aggasztó. Szakértők elárulták, mit tehetnek a szülők azért, hogy csökkenjen a gyerekek képernyőideje. "Ahogyan a parkban vigyáznátok rájuk, úgy vigyázzatok rájuk online is." Kattints ide a részletekért.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.