párkapcsolat férfi fesztivál szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Most nem arra gondolunk, amikor egy idegen pasi sátrában ébredsz, majd megpróbálod kitalálni, hogy milyen nemzetiségű lehet az úriember. Arra kerestük a választ, vajon lehet-e komolyan ismerkedni, akár tartós párkapcsolatot keresni a nyári fesztiválforgatagban. Avagy ez csak hiú leányábránd, és ezeken a rendezvényeken okosabb kizárólag a felhőtlen szórakozásra koncentrálni?

A VOLT-on már túl vagyunk, a Balaton Sound épp zajlik, az EFOTT, a Hegyalja és a Sziget azonban még előttünk áll, hogy csak a legnagyobbakat említsük a nyári fesztivál-felhozatalból. A legtöbb résztvevő a zene, a kikapcsolódás miatt látogat el ezekre a rendezvényekre, de tény, hogy számos fesztiválozót erősen motivál a másik nem alaposabb vagy legalábbis testközelből való megismerése is. De nincs ebben semmi különös. A fesztiválokon rengeteg ember gyűlik össze egy helyen, akik kivétel nélkül szórakozni szeretnének, néhány napra maguk mögött hagyva a hétköznapok gondjait. A szabadabb körülmények között az emberek oldottabbak, közvetlenebbek, így könnyedén köttetnek új ismeretségek.

Thinkstock
Thinkstock

Nem kell keresgélni, csak válogatni

Ahogy a 24 éves Noémi tömören megfogalmazta, nem is kell keresgélni a jó pasikat, elég csak válogatni közülük. A jövőre végzős egyetemista lány évek óta hűséges látogatója a legnépszerűbb fesztiváloknak. Régebben az EFOTT volt a kedvence, mert ott a résztvevők jelentős része egyetemista. Ma azonban inkább a Szigetre látogat ki, ahol a magasabb árak miatt a már dolgozó fiatalok, illetve a külföldiek vannak többségben. Noémi szerint azonban - bármelyik zenés rendezvényről legyen is szó - a legkönnyebben fesztiválokon lehet ismerkedni.

"A fesztiválokra mindenki szórakozni, kikapcsolódni megy, emiatt az emberek sokkal nyitottabbak, barátságosabbak, legyen szó öt perc beszélgetésről, egy közösen végigtombolt koncertről vagy akár egy közös éjszakáról. Sokkal könnyebben levetkőzik a gátlásaikat, és ezt most pozitív értelemben értem. Ráadásul óriási a választék, így mindenki könnyen találhat magához illő partnert. A felhozatal remek, főleg a 17-30 év közötti rétegből válogathatsz, de ez persze nagyban függ attól is, melyik fesztiválról van szó. Ami kellemes, hogy a nagy melegben a pasik gyakran erősen alulöltözve, félmeztelenül járkálnak, tehát ezen a téren nincs zsákbamacska." - mondja Noémi.

Rengeteg a flörthelyzet

Az oldott légkör mellett azt is fontos, hogy egy fesztiválon nagyon sok olyan helyzet van, amikor beszélgetésbe lehet bonyolódni a számunkra szimpatikus idegenekkel. Azért előnyös a koncerteken ismerkedni, mert a közös zenei ízlés például jó téma lehet a későbbiekben - feltéve, ha mindkét fél szereti az adott zenét. Mert a kiszemelt pasi kedvéért eljátszani, hogy rajongunk egy együttesért, miközben két számukat sem tudjuk megnevezni, elég kellemetlen helyzeteket teremthet. A koncertek mellett számos más tipikus "fesztivál-szituáció" létezik, amelyek megkönnyítik az ismerkedés első lépéseit.

Thinkstock
Thinkstock

Anikó, tolmács (27)

"Nem koncerten szoktam ismerkedni, mert oda a zene miatt megyek, de tény, hogy ha az ember nem csupán a fellépőkre figyel, hanem néha körbenéz, akkor egy-két pasival biztosan összetalálkozik a tekintete. Könnyű ismerkedni a pultnál sorban állás közben, valamint különféle dilis szituációkban is. A fesztiválokon sokszor osztogatnak ajándékokat, sapkákat, matricákat, óvszert és még sok mást. Az egyik nagy fesztiválon például 'Tele a tank' matricákat ragasztgattak az emberek hátára. Ilyenkor mindig le lehet szólítani valakit, hogy 'Jé, hát ezt hol adják?' A civil falu a másik 'aranybánya', ahol napközben társasozhatsz, valamint különféle kerekasztal-beszélgetéseken vagy filmvetítésen vehetsz részt. Hangulatos félhomály, kényelmes puffok - kell ennél több?"


"Hát én immár kit válasszak?"

Ismerkedni kétségkívül könnyen lehet a fesztiválokon, a kérdés csak az, hogyan tovább másnap? Komollyá válhat-e az oldott körülmények között szövődött kapcsolat, vagy fölösleges és naiv dolog ilyen alapokkal hosszabb távra tervezni? Mindannyian hallottunk már történeteket a fesztiválok "züllött erkölcsű" résztvevőiről, akik bárkivel szó nélkül elmennek, reggel pedig halvány fogalmuk sincs, kinek a sátrában ébrednek fel. Aztán persze vannak olyan szájról szájra szálló történetek is, amelyek arról számolnak be, hogy a fesztiválos ismeretségből szerelem vagy akár házasság született. Sőt, az egyik sztori szerint néhány év elteltével már a közös gyereket is vitték fesztiválozni. Amit biztosan kijelenthetünk, hogy a sebtében szövődött kapcsolatok többségének utóéletét nem ez jellemzi. Sokan mégis azzal a nem titkolt céllal veszik meg jegyüket egy-egy nyári rendezvényre, hogy megismerjenek valakit, aki aztán hosszú távon az életük részévé válik.

Kinga, kozmetikus (22)

"Úgy gondolom, hogy egy fesztiválon nagyon jól lehet pasizni, akár komoly szándékkal is, csak jó szem kell hozzá. Rengetegen vannak, és bár a többség persze nem tartós kapcsolatot keres, meg lehet találni azokat, akik nyitottak a mélyebb ismerkedésre is. Elvégre soha nem lehet tudni, hol botlasz bele abba az emberbe, aki később sokat fog jelenteni számodra. Persze nem árt, ha résen van az ember, mert a végén szem elől lehet téveszteni a kiszemelt pasit, vagy lecsapják a kezedről."


Ezt biztosan nem meséled el a vasárnapi ebédnél

Ezzel szemben persze akadnak szép számmal olyanok is, akik úgy vélik, hogy egy nyári fesztivál nem éppen a legjobb hely a komolyabb ismerkedéshez.

Judit, irodai asszisztens (24)

"Véleményem szerint nem érdemes, sőt, szinte lehetetlen fesztiválozás közben komolyan párt keresni. Egy ilyen helyre mindenki lazítani megy és főleg alkalmi kapcsolatot keres. Az embernek nincs kedve görcsölni azon, hogy vajon felhív-e holnap, másnap inkább keres egy másikat. Ha te lányként nem így gondolod, a fiú szinte biztos, hogy így van vele. Persze, vannak kivételek, de szerintem ez tipikus esete annak, amikor a kivétel csak erősíti a szabályt."

Thinkstock
Thinkstock

Zsu, könyvelő (29)

"Nem mondom, hogy lehetetlen komolyan ismerkedni zenés rendezvényen, én azonban nem tenném. Fesztiválokon az emberek általában többet isznak, mint mondjuk a városban egy hétvégi buli alkalmával, hisz nem kell a hazaút miatt aggódni. Ezáltal a gátlások és az erkölcsök is sokkal inkább lazulnak. Egy ilyen szituációban kialakuló kapcsolat nem az, amit fél év múlva egy kellemes vasárnapi ebédnél elmesélnél a családnak."

Légy nyitott! - Gazdag Enikő pszichológus véleménye:

"Mindig nyitottnak kell lenni, ha valaki társat keres. Főleg olyan helyeken könnyű ismerkedni, ahol hasonló érdeklődésű emberekkel lehet találkozni (ilyenek például a fesztiválok is). Ez fontos lehet az alakuló kapcsolat szempontjából, a többi ugyanis a páron múlik: hogy mennyi közös van még bennük, hogyan tudnak őszintén kommunikálni egymással. Az ismerkedési fázisban nagyon fontos az, hogy a párok sokat beszélgessenek egymással, hogy minél jobban megismerhessék egymást. Ekkor még nem kérdés az, hogy elköteleződnek-e egymás mellett, vagy csak barátok maradnak - az idővel kialakul. Egy kapcsolat mélysége mindig a két fél személyiségén, nyitottságán múlik, nem függ a helyszíntől. Ha valaki oldottabb egy fesztiválon, az még nem jelent semmit, mert feltehetőleg a való életben is nyitott és könnyen teremt kapcsolatokat. Én nem tartom rossznak azt, ha valaki fesztiválon ismerkedik, mert egyrészt van egy közös kapcsolódási pont a két fél között, másrészt mindig a pár tagjain múlik, hogy mi lesz az ismeretségből."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.