2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Young G és felesége egy év után végre szexelhetnek: már nem kell sokáig várniuk

betegség szex Young G méhnyakrák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Young G és felesége sokszorosan terhelt időszakot élnek, de egyelőre úgy tűnik, hogy a sok nehézség megerősítette szerelmüket. Házasságukból már csak az erotika hiányzik, de ha minden jól megy, hamarosan ez a probléma is megoldódik. 

A rappert és feleségét egymás után érték a megpróbáltatások az utóbbi időben. Kislányuk, Rebeka koraszülött volt, Norina rosszindulatú méhnyakrákkal küzdött, Béci pedig autoimmun-betegségben szenved. Azonban most úgy látszik, hogy a nehéz időszak a végéhez közeledik, és hamarosan rendeződik az életük. Gyermekük már féléves, és egészséges, Norina pedig remélhetőleg túl van az utolsó operációján.

"Norinát már sokadszorra műtötték, ismét a szövettan eredményét várjuk. Amiben tudok, segítek neki. Édesanyám úgy nevelt, hogy vegyem ki a részem a ház körüli teendőkből is, ráadásul a főzés nagyon kikapcsol" - mesélte a Blikknek a rapper, hozzátéve, hogy nehezen bírja pihenésre a feleségét.

"A műtétek miatt szó sem lehetett szexről már több, mint egy éve. Azt mondták az orvosok, négy hét múlva végre ennek is eljöhet az ideje" - sóhajtott megkönnyebbülten Béci. Arról is beszélt, hogy nemcsak számára nehéz az önmegtartóztatás, felesége is nehezen viseli.

Béci otthoni teendői is megszaporodtak, hiszen felesége az állapota miatt nem emelhet egyáltalán, így például kislányuk fürdetését május óta maga intézi. Hosszú idő után az elmúlt hétvégén volt lehetőségük először kimozdulni, amire már nagyon nagy szükségük volt, hiszen az ingerszegény életmód kezdte megbosszulni magát:

"Nehéz itthonról elszabadulni, amire a munkám is ráment, hiszen nincs miről dalszöveget írnom"- mondta a zenész. "Már régóta megbeszéltük a feleségemmel, hogy ha végre minden a helyére kerül, akkor muszáj kiszabadulnom egy kis kikapcsolódásra."

Norina és Young G Béci Forrás: Young G

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.