Megvizsgálták a koronavírus elleni vakcina hatását a termékenységre: erre jutottak

Forrás: Shutterstock -
COVID-19 termékenység koronavírus elleni vakcina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az eddigi tapasztalatokat és irányelveket erősíti meg az a közelmúltban nyilvánosságra hozott nemzetközi kutatás, amely szerint semmilyen érzékelhető negatív változást nem okoz a termékenységben a koronavírus elleni vakcina felvétele - hangsúlyozzák a Semmelweis Egyetem vezető szülész-nőgyógyász professzorai.

Kifejezetten javasolt a várandósságot, így akár lombikprogramot tervezők oltása, csak úgy, mint a várandós és szoptató édesanyák vakcinációja - hívta fel a tanulmány kapcsán a figyelmet az egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának vezetése.

Az egyetem közleményében azt írta: nemzetközi tapasztalatok szerint a fogamzóképes korú nők egy része továbbra sem veszi fel a koronavírus elleni védőoltást, mert aggódnak a vakcina termékenységre gyakorolt, esetlegesen káros hatásai miatt.

Mint írták, a tanulmány - amely januárban jelent meg az American Journal of Epidemiologyban - szerzői arra voltak kíváncsiak, milyen hatást gyakorol a koronavírus elleni oltás, illetve a fertőzés a spontán teherbeeséssel próbálkozó párok termékenységére. 2020 decemberétől 2021 novemberéig összesen 2126 amerikai, illetve kanadai nő vett részt a vizsgálatban szociodemográfiai, életmódbeli, valamint egészségügyi kérdőívek nyolchetenkénti kitöltésével.

Kiderült, hogy a koronavírus elleni vakcina felvétele egyik partner esetében sem okoz érzékelhető változást a termékenységben, vagyis az oltás nem rontja a fogamzás esélyeit. A nők esetében a fertőzés sem rontotta érdemben a termékenységet, a férfiak esetében azonban átmeneti termékenységcsökkenés jelentkezett.

Forrás: Shutterstock

A koronavírus-fertőzés férfiak esetében tehát a termékenység rövid távú csökkenésével járhat, a védőoltás azonban egyik partnernél sem károsítja a termékenységet - összegeztek a tanulmány készítői.

A nemzetközi és a saját klinikai tapasztalatok továbbá is azt mutatják, hogy a várandósok esetében a koronavírus-fertőzés súlyosabb szövődményeket okozhat, illetve ezek nagyobb arányban alakulhatnak ki.

Bánhidy Ferenc úgy látja, a legveszélyesebb ebből a szempontból a delta variáns, amely a tüdőszöveten kívül a méhlepény szövetét is képes megtámadni, és előfordult, hogy ez a magzat halálához vezetett. A koronavírus abban az esetben is veszélyes a magzatra, ha a méhlepényt nem támadja meg a vírus, de az édesanya tüdőkapacitásának romlásával a magzat oxigenizációja sérül - hívták fel a figyelmet.

A szakemberek a hazai irányelvek szerint a második és a harmadik trimeszterben javasolják az oltást, ekkor az emlékeztető oltásnak sincs akadálya az mRNS alapú vakcinákkal. Fontos szempont, hogy az édesanya beoltásával a magzat is kap egyfajta védettséget, mivel az anyai szervezetben megjelenő antitestek kimutathatók a köldökzsinórból és méhlepényből - hívták fel a figyelmet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.