Gyilkos kórt is jelezhet, ha éjjel többször vécére kell menni

Forrás: 123rf.com -
prosztatarák kivizsgálás tünet vizelés éjszaka
Egy új tanulmány szerint, ha a férfiaknak éjszaka többször kell kimenni vécére, az a „néma gyilkos" prosztatarák jele is lehet.

A londoni VII. Király Edward Kórház új kutatásában több férfi arról számolt be, éjszaka többször is ki kell mennie pisilni. Sokan vonakodnak ezzel orvoshoz fordulni, pedig a prosztatarák egyik korai jele is lehet. A felmérésben a válaszadók 28 százaléka mondta azt, hogy háromszor vagy annál többször használja a vécét éjjel. 20 százalékuk sejtette, hogy ennek valami köze lehet a prosztatájához, 29 százalékuk pedig inkább az életkorának tudta be a tünetet. Egyesek azzal magyaráták, hogy túl sokat ittak lefekvés előtt, vagy koffein tartalmú italt fogyasztottak. Összességében a férfiak 55 százaléka számol be olyan tünetről, amely prosztata problémákra utalhat, beleértve a vizelet csöpögését és a húgyhólyag nem megfelelő ürülését is. Ennek ellenére a vizsgált férfiak két ötöde azt mondja, egyáltalán nem akar orvoshoz fordulni, 35 százalékuk attól tart, hogy intim vizsgálatnak vetik alá, 34 százalékuk pedig még a háziorvosa előtt is szégyellné magát - írja a Mirror.

A prosztatarák az egyik leggyakoribb rosszindulatú, ám a legjobban szűrhető daganat. Forrás: 123rf.com

A prosztatarákot gyakran "néma gyilkosnak" nevezik, mert észrevehető tünetek nélkül is kialakulhat. Odafigyeléssel, és az apró tünetek kivizsgálásával azonban jelentősen növelhető a gyógyulás esélye. Caroline Moore, a VII. Edward Király Kórházának urológus szaktanácsadója arra buzdít minden férfit, hogy látogassák meg háziorvosukat, ha nehézségeik vannak – bármilyen kínosnak tűnik is a probléma.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.