asztrológia hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Kosok számára eljött az ideje annak, hogy olyan dolgokat próbáljanak ki, amiket még sosem. A Bikák pedig akármivel is foglalják el magukat, biztosan élvezik majd a programot. A Rákoknak alkalmuk nyílik bebizonyítani, hogy milyen szenvedélyesek, a Skorpiók hétvégéjében azonban a pihenésé lesz a főszerep. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok.

Kos

Ezen a hétvégén keress olyan programot, ahol sok víz vesz körül, és inkább csend van, mint forgatag. Ha úgy tartja kedved, bátran mutasd meg, hogy szereted a földi élvezeteket is, a finom ételeket, italokat. Vegyél részt páratlan eseményeken, kóstolj meg új ízeket, próbálj ki olyan dolgokat, amiket még sosem. Kiadós testmasszázs, napozás, vadvízi túra, fincsi ételek, s minden, ami egy egészséges ember jókedvét biztosíthatja egy teljesen átlagos, nyári hétvégén. Ha valaki szívesen elkísérne, ne utasítsd vissza, neked is jól jön majd a társaság.

Bika

Ezen a két napon neked szinte teljesen mindegy az, mi történik, hiszen akkor is kiválóan fogod magad érezni a bőrödben, ha mások esetleg nem. Bikaként nem hadakozol a munka ellen, ugyanakkor az sem titok, hogy szereted a szombati napokat, mert ilyenkor lehet időt szakítani a kényelmes bevásárlásokra, próbálgatásra, vagy csak szimplán a nézelődésre, egy teraszon elfogyasztott kávéra, ebédre, nyár lévén pedig akár már egy szabadtéri fürdőzésre is. Ma próbálj ki új termékeket, más ízeket, mint eddig. Vasárnap viszont a lazsálás kapjon főszerepet, és erről ne mondj le senki kedvéért.

Ikrek

Ezen a hétvégén előnyben az egészséged és a nyugalmad! Most adottak a körülmények ahhoz, hogy felfrissülj, és kissé megújulj! Ha vannak problémáid, azokat orvosold, válts életmódot, kezdj más típusú étkezésbe, szerezz egy fitneszbérletet, vagy csak kezdj el futni minden reggel. Felejtsd el azt, hogy tömöd magad összevissza mindenfélével, amit éppen megkívánsz, vagy az orrod elé tolnak. Jól tennéd, ha szervezetedet nem terhelnéd feleslegesen, egyszerűen csak gondolkozz logikusan, erre képes vagy. Formálj magadon, hogy jobb legyen a közérzeted.

Rák

Itt a nyár, szárnyalsz, örömöd leled mindenféle dologban és tevékenységben, sőt, még akár olyan ügyekre is szívesen szánsz időt és energiát, melyek egy átlagos hétvégi programodba még sosem kerültek be. A környezeted számára talán kissé furcsán viselkedsz, szinte mindent teljesen másképp akarsz csinálni, mint az tőled megszokott. Ez jó, végre valami változást viszel az életedbe. Tégy végre valamit a testi és lelki harmóniád egyensúlyáért, olyat, amiket eddig nem tettél. A szerelemben ezekben a napokban bebizonyíthatod, hogy szenvedélyes vagy, nem is kicsit...

Oroszlán

Bár itt a nagyon várt hétvége, nagy az esélye annak, hogy nem menekülhetsz családod szorító szeretete elől, s kissé sok elvárást támaszthatnak veled szemben. Jelentős mennyiségű feladatot sózhatnak a nyakadba, s ha nem vagy kellően szemfüles, és nem mondasz időben nemet ezekre, akkor a hangulatod a mélyre süllyedhet! Persze mindez csak azért van, mert te olyan felelősségteljes és megbízható vagy, ám nem málhás szamár, igaz? Anyagi téren viszont egy váratlan, vissza nem térő lehetőség adódhat, szorítsd meg Fortuna feléd nyújtott kezét!

Szűz

Szombat reggel kissé mogorva leszel, de ez csak a hátad mögött lévő munkanapok leterheltségének eredménye. Megtörténhet, hogy egyenesen bal lábbal kelsz fel, s már délre úgy érzed, valami alaposan félresiklott... No, kapd össze magad, felejtsd el a negatív gondolatokat, igazából minden rendben van, csupán a függönyt kell elhúzni a szemeid elől. Új idők jönnek, fellélegezhetsz, sok problémát magad mögött tudhatsz, igaz? Jusson eszedbe a kitartó éned és az elképesztő akaraterőd, ami bármikor képes felülemelkedni a rosszkedven. Vasárnap már a mosoly és a nagyszerű hangulat ideje érkezik el.

Mérleg

Sokszor titkolod mások előtt, ám valójában szereted a szombati bevásárlós, mozgalmas órákat, azt követően pedig a zenés, táncos éjeket – otthon vagy épp házon kívül. Lehet, hogy az elmúlt hetekben kevésbé volt kedved elmenni otthonról szórakozni, de ezen a szombat estén senki nem tud vagy akar visszatartani a kikapcsolódástól, a feszültség levezetésétől. Ne azt nézd kivel és hová, hanem azt, hogy mozdulj ki a négy fal közül! A nagyszerű szórakozás lebegjen a szemed előtt, és ráérsz hazaérni, majd vasárnap kipihened a fáradalmakat.

Skorpió

Szombat reggel lustálkodni támadhat kedved, és tudod mit? Megérdemled ennek a lehetőségét! Adj teret a vágynak, húzd az időt bátran! Engedd meg magadnak ezt a luxust, mert most belefér! Persze, ez ne tartson túl sokáig, gondolj arra, itt van két remek energiájú nap. Tervezz magadnak jó programokat, ha ez eddig nem történt meg. Az estét ne töltsd otthon! Ha pedig némi dicséretet is szeretnél bezsebelni, akkor vegyél fel egy dögös, nyári ruhát és kápráztass el mindenkit megjelenéseddel. Vasárnap kiváló alkalom adódik egy tisztázó, békülő beszélgetésre.

Nyilas

Aktív és fitt vagy, tele lendülettel, energiával. Ha tükörbe nézel, tetszeni fog, amit látsz. Pont erre van szükséged ezen a hétvégén? Fogadd el önmagadat, így vagy kerek és egész, tudatosítsd, hogy jól nézel ki, mosolyogj, örülj, hogy süt a nap! Nem csoda az sem, hogy már délelőtt az esti program körül járkálnak a gondolataid, válassz egy csinos ruhát, amivel megleped magadat és másokat. Ha elkötelezted magad egy kapcsolatban, biztos el tudod kápráztatni Őt, ha nincs, akkor egy idegennek akadhat meg rajtad a szeme. Vasárnap lehet, hogy a szerelem mámorában úszol majd...

Bak

Pénteken akadt némi izgalom, épp ezért lesz felüdítő számodra a hétvége. Nagyon várod már, hogy a szombat délelőtti jövés-menést követően egy kicsit békére lelj, csend öleljen körbe. Tisztában vagy azzal, hogyha jönne egy telefon, ugranál és belevetnéd magad bármilyen buliba, de ezzel szemben ott van annak a lehetősége, hogy inkább bevackolnád magad a négy fal közé, és csak úgy megnéznél egy filmet. Melyiket választod? Gyakorlatilag teljesen mindegy! Ugyanis így is és úgy is maradandó élményben lesz részed, és ez nem függ attól, hogy egyedül, kedveseddel vagy nagy társaságban töltöd az estét. Vasárnap új terveket kell szőni!

Vízöntő

Szombaton egész nap repkedsz, álmokat kergetsz, fantáziálsz. Jó az, ha egy konkrét cél megvalósítása lebeg a szemeid előtt. Hát tedd meg az ehhez szükséges lépéseket! Ne hagyd, hogy lebeszéljenek róla, a Hold pozitív energiát ad ahhoz, hogy akár az egész hétvégédet ennek az ügynek szenteld. Az is mindegy, hogy ez építő jellegű tennivaló, vagy csak a saját szórakozásod a cél. Neked legyen fontos, és örömödet leled minden percben. Vasárnap is ugyanez a cél vezérel, ám már letisztult gondolatokkal, így a végére is könnyen elérsz, hétfőre pedig még újabb terveket kovácsolsz, szeretnél pillanatnyi állapotodból továbblépni, fejlődni!

Halak

Szombat reggel nem mélázol túl sokat, hanem óriási lendülettel kezded el a napot, rengeteg pozitív gondolat van a fejedben, megvalósítanál végre pár tervet otthonoddal kapcsolatban. Ez kiváló idő ehhez, a Vénusz támogat az alkotásban. Ugyanakkor szeretnéd tudatosan megvédeni magadat minden kudarctól? Akkor inkább kerüld el a zsúfolt helyeket, és főleg a bevásárlóközpontokat. Ha ezen a hétvégén meghívnak egy kulturális eseményre, mondj igent, mert pótolhatatlan élményben lesz részed!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.