Csobot Adél VV Anikó szex VV Zsófi Istenes Bence Iszak Eszter szerelem Südi Iringó Nádai Anikó Lilu szakítás kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kétféle nő létezik. Aki megőrül Istenes Bencétől, és aki érte őrül meg. Csobot Adéllal való szakítása után a Life.hu összegyűjtötte Bence szerelmeit, kapcsolatait és botrányait annak reményében, hogy kiderüljön, miért imádja őt mindenki. És hogy fény derüljön arra, ki lesz a hiperaktív srác soron következő múzsája.

Ahogy azt korábban megírtuk, Lilu külön pihenőszobát kért, mert annyira zavarta műsorvezetőtársa állandó pörgése. A fiatal fiúnak ugyanis be nem áll a szája, hiperaktivitásával olykor már az őrületbe kergeti partnereit. A Szombat esti láz ideje alatt Südi Iringó is többször kifejtette, nehezen bírja, hogy Bence olyan, mint egy nagy gyerek. Valóban nem lehet könnyű együtt dolgozni vele, de Istenes talán ezért is választ inkább olyan partnereket, akikkel nem ütközik szakmai dominanciájuk.

Forrás: Istenes Bence
Forrás: Istenes Bence

Iringó és Bence

Csobot Adéllal 11 hónapig tartott

2012 decemberében számolhattunk be először arról, hogy Bence és az X-Faktor harmadik szériájának legmegosztóbb dívája egy párt alkotnak. Csobot Adél persze örömmel kürtölte világgá, hogy együtt jár az RTL Klub szívtiprójával, viszont kicsit tartott attól, hogy rajongói emiatt elpártolnak tőle, nem szavaznak majd rá, így pedig búcsút kell intenie a tehetségkutatónak. A szerelmeseknek a műsor végeztével sem lehetett nyugtuk, a Szombat esti láz miatt ugyanis állandóan a médiafigyelem középpontjában voltak. A fiatalok akkor látszólag ezt is túlélték, nyáron pedig Horvátországban romantikáztak együtt. "Ez az első ilyen, hogy négy napig csak együtt vagyunk, ez megerősítette a kapcsolatunkat" - mondta akkor az énekesnő, Bence azonban ezt megelőzően nem volt ilyen derűlátó.

Fotó: Rostás Bianka/Life.hu
Fotó: Rostás Bianka/Life.hu

Megvan az X-Faktor első szerelmespárja?


"Azért, mert találkozgatunk, ne kelljen már beszámolnom erről az újságoknak!" - nyilatkozta Istenes a Life.hu sztárszerzőjének, Szily Nórának februárban. Nóra arról faggatta a sztárt, mit szól az édesapja ahhoz, hogy csak csajozós hírek jelennek meg róla. "Apu azt mondja, azzal semmi baja nincs, hogy 25 évesen csajozom. Ha ezt kordában lehetne tartani, akkor azt gondolom, hogy a cikkekkel sem lenne semmi gond, de ha három év múlva is csak ilyesmiket lehet majd olvasni rólam, az már gáz" - vallotta be akkor Bence, egyelőre azonban úgy tűnik, semmit nem tanult sem a korábbi esetekből, sem pedig az Adéllal való kapcsolatából.

VV Anikónak pont egy év jutott

Az X-Faktor műsorvezetője lépten-nyomon azt nyilatkozza, hogy imád csajozni, nyilvánosan bulizik aktuális barátnője nélkül, és mindig feltörekvő hírességeket választ társául. Így volt ez VV Anikóval is, akivel 2012 májusában szakítottak. "Féltékeny voltam, nem tagadom. Nehezen viseltem, hogy a közönségtalálkozókon, haknikon még akkor is odamentek hozzá fiatal rajongó lányok, ha én is jelen voltam, és zavartalanul kértek autogramot a mellükre. Nem tudtam kezelni ezt a helyzetet, ezért érhetett véget köztünk" - mesélte akkor az Éjjel-nappal Budapest üdvöskéje, akinek talán nem is a rajongóktól kellett a legjobban félnie.

Fotó: Mudra László [origo], RTL Klub
Fotó: Mudra László [origo], RTL Klub

VV Anikó és Bence

VV Zsófinak fogalma sincs, Bence szerint nem voltak együtt

Egy volt valóságshow-szereplő munkatársunknak arról beszélt, Bence állítólag néhányszor megbotlott a kapcsolatuk alatt, partnerei között pedig talán egy másik VV-lakó is volt. A tájékozott informátor egész biztosan VV Zsófira gondolt, aki korábban mindent megmutatott a Life.hu-nak és azt nyilatkozta, biztosan ciki volt Bence számára, ezért nem vállalta fel őt soha.

http://videa.hu/player?v=3qs3retXzOUoGiKA

Röpke három hónap Iszak Eszterrel

Úgy tűnik, Istenes Bence évről évre mindig a tavasz idusán dobja ki aktuális celebbartánőit. Így esett ez 2011 áprilisában is, amikor Iszak Eszterrel döntöttek úgy, külön utakon folytatják. "Más céljaink vannak az életben és más az értékrendünk. Szóval békében elváltunk" - mentegetőzött akkor Bence a mindössze háromhónapos románcot követően.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Iszak Eszti

Kovácsovics Fruzsinának kicsit több mint egy év jutott

Lapinformációk szerint 2010 májusában jött össze Bence harmadszorra is korábbi szerelmével, a Csillag születikből ismert Kovácsovics Fruzsinával. A páros ekkor körülbelül nyolc hónapja volt együtt. Istenes akkor is pár hónap alatt bútorozott össze szerelmével, ahogy tette ezt Csobot Adéllal is. Sajnos azonban úgy tűnik, a fiatal sármőr számára a közös otthon sem garancia a hosszú kapcsolatra - vagy épp a hűségre.

Fotó: Mudra László - Origo
Fotó: Mudra László - Origo

Kovácsovics Fruzsina

Gubik Petrával csak egy csók volt?

Mint utóbb kiderült, Csobot Adél tűhegyes mellbimbói már nem érhették meg a tavaszt Bence oldalán, így sokakban felmerült a kérdés, ki lesz a még mindig csak 26 éves sztár legújabb múzsája. Az X-Faktor ötödik élő adása után felmerült Gubik Petra, a Sugarloaf új énekesnőjének neve is, ők azonban már elcsattintották azokat a bizonyos első csókokat, amikor még a lány a Like csapat tagjaként küzdött a tehetségkutatóban.

Péterffy Lili lenne a következő?

Mivel szinte biztos, hogy Bence az RTL Klub háza tájáról választ magának új barátnőt, sorra vettük a jelenleg még az X-Faktorban lévő énekesnőket. Közülük Danics Dórát azonnal kizárhatjuk, őt ugyanis Bozsek Márkhoz húzza a szíve, Krasznai Tünde pedig, annak ellenére, hogy nyitott kapcsolatban él, aligha érné be Istenessel, szerintünk simán megenné reggelire. A legutóbbi távozó, Batánovics Lili azért nem jöhetett volna szóba, mert egész biztosan nem lett volna elég vékony a műsorvezetőnek. Így persze marad Péterffy Lili, aki elég sovány és kellően cuki, így tökéletes lenne Istenes Bence oldalbordájaként. Ha hihetünk a pletykáknak, a 18 éves szingli lány máris Csobot Adél babérjaira tör, legalábbis ami az egykori Viva Ben szívéért folytatott küzdelmet illeti.

Megvan az X-Faktor első szerelmespárja?http://www.life.hu/szeress/20131111-a-lifehu-informacioi-szerint-az-xfaktoros-danics-dora-es-bozsek.htmlOstromolják a nők az X-Faktor énekeséthttp://www.life.hu/szeress/20131014-csordas-akost-az-xfaktor-enekeset-szexajanlatokkal-bombazzak-a-nok.htmlÚjabb szerelmi dráma az X-Faktorbanhttp://www.life.hu/szeress/20131013-szabo-adam-toth-gabi-mentroaltja-nemreg-szakitott-baratnojevel-nikivel-de.html5 x-faktoros pasi, akibe bele tudnál szeretnihttp://www.life.hu/szeress/20131001-xfaktorfat-phoenixerdesz-tamasgaspar-gergelyszabo-adambozsek-marktoth-marcell-a-legszexibb-faktorpasik.htmlTechnikai baki az X-Faktorbanhttp://www.life.hu/legykepben/20131111-az-rtl-klub-xfaktoraban-technikai-baki-tortent-a-batanovics-lili.htmlHangok helyett látványos ruhák az X-Faktorbanhttp://www.life.hu/life/galeria/20131110-rendhagyo-helycsere-az-xfaktorban-bozsek-mark-kiszallt.htmlVastag Csaba bemutatta új dalát az X-Faktorbanhttp://www.life.hu/szorakozz/20131110-az-xfaktor-szinpadan-ujra-vastag-csaba-allt.htmlÍgy tündökölt Lilu az X-Faktorbanhttp://www.life.hu/legytrendi/20131110-lilu-ruhaja-az-xfaktor-otodik-elo-showjaban.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.