Orgazmus gombnyomásra? Igen!

Forrás: Thinkstock -
ideg nők implantátum távirányító orvos orgazmus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemsokára lehetségessé válik az eddig elképzelhetetlen: egy speciális eszköznek hála bárki átélheti az orgazmust – egyetlen gombnyomás hatására.

Egyetlen mozdulat, és máris a csúcson köthetnek ki azok, akik rendelkeznek a Stuart Meloy orvos által feltalált speciális implantátummal. Ezt a cigarettás doboz nagyságú szerkezetet a bőr alá kell ültetni, orgazmus-generáló hatását pedig a gerincvelő megfelelő idegeihez kapcsolódó elektródákkal és az azokat szabályozó távirányítóval lehet elérni.

Forrás: Thinkstock

A készülék ötletgazdája, Stuart Meloy egy hölgy vizsgálata közben jött rá a forradalmi újításra, amikor a nő a rajta elhelyezett elektródáktól sikongatni kezdett. Bár a szerkezet egyelőre még teszt alatt van, Jim Pfaus montreáli neurobiológus szerint ezzel a nők azon 10-15%-án tudnak majd segíteni, akik még sosem éltek át orgazmust.

A 7 leggyakoribb hiba, amit szülőként elkövethetünk – és el is követünkhttp://www.life.hu/csalad/20140304-a-7-leggyakoribb-hiba-amit-szulokent-elkovethetunk-es-el-is-kovetunk.htmlMinden gyerek más és más, mind külön személyiség, mindenkinek saját karaktere van. Ezt figyelembe véve kell kialakítanunk a saját nevelési módszereinket, hiszen minden gyerekhez más út vezet. Ám vannak olyan egyetemes buktatók, amiket szülőként gyakran elkövetünk. Íme, a leggyakoribbak.Család--Újabb műtétet tervez Angelina Joliehttp://www.life.hu/drlife/20140310-angelina-jolie-amerikai-szineszno-ujabb-mellmutetet-tervez.htmlKétoldali melleltávolítása után a teljes felépülés érdekében újabb operáció vár a 38 éves színésznőre.Dr. LifeOrigoBerki és Pamela újra együtthttp://www.life.hu/bulvar/20140310-berki-krisztian-az-edes-elet-sztarja-es-pamela-az-az-elet-showja-szereploje-vegre-kibekult.htmlBerki Krisztián hazaérve Amerikából meghökkenve vette észre, hogy már nem egyedül lakik a lakásában, mert kis családja visszatért.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.