Matthew McConaughey Billy Burke Gerard Butler Ryan Gosling Life.hu Penn Badgley Eric Dane Josh Duhamel November Xabi Alonso Leonardo DiCaprio Ethan Hawke születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szeptemberben és októberben is összegyűjtöttük és köszöntöttük már a legvonzóbb szülinaposokat, és így teszünk most, november első hétvégéjén is. Ebben a hónapban is sok kedvencünk ünnepel, lássuk hát, hány évesek lettek idén.

Penn Badgley november 1-jén lett 28 éves

Az álomszép Blake Lively exe 1986. november 1-jén látta meg a napvilágot Baltimore-ban, így most ünnepelte 28. szülinapját. Badgley és Lively egyébként három év együttjárás után, 2010 októberében szakítottak. (Blake azóta hozzáment a szintén szexi és októberi szülinapos Ryan Reynoldshoz, és épp első babájukat várják.) Ez persze nem jelenti azt, hogy a Gossip Girl sorozatból ismert sztár egyedül ünnepel. 2011 októbere óta Zoe Kravitzcel jár. Boldog születésnapot kívánunk!

Forrás: AFP/Dave Kotinsky

Matthew McConaughey november 4-én lesz 45 éves

Gondoltad volna, hogy a jóképű és jótestű, háromgyermekes apuka idén a 45. életévét tölti? Bizony, telik az a rohadt idő, és ez ellen az idén Oscar-díjjal jutalmazott McConaughey sem tehet semmit. Ettől persze még ugyanúgy csípjük őt, sőt. Isten éltessen, Matthew!

Forrás: AFP

Ethan Hawke november 6-án lesz 44 éves

Vélhetően Ethan Hawke sem fogja egyedül ünnepelni 44. szülinapját. A sztárnak ugyanis négy gyermeke van, közülük kettőnek Uma Thurman az édesanyja. Hawke 1998. május 1-jén elvette feleségül a gyönyörű színésznőt. Ezt követően júliusban született meg a kislányuk, Maya Ray Thurman-Hawke (aki mára 16 éves és dögös, mint a mamája), majd pedig 2002. január 15-én a fiúk, Levon Roan Thurman-Hawke. A színészpáros végül 2003-ban különköltözött, nem sokkal később pedig el is váltak. Ethan 2008 júniusában elvette gyermekei dadusát, Ryan Shawhughest, akitől júliusban megszületett második lánya, 2011 nyarán pedig második kisfia is. Boldog nagycsaládos szülinapot kívánunk!

Forrás: www.models.com

Eric Dane november 9-én lett 42 éves

A Grace klinika második legszexibb dokijáról, természetesen a Patrick Dempsey által megformált Derek Shepherd mögött, sem gondoltuk volna, hogy már a negyvenes éveit tapossa. A sármos színész egyébként 2004. október 29-én vette feleségül a szintén színész Rebecca Gayheartot, akitől 2010 márciusában megszületett első gyermeke, Billie Beatrice, 2011 decemberében pedig Georgia. Isten éltesse az egyik legcukibb lányos apukát!

Forrás: AFP/Angela Weiss

Leonardo DiCaprio november 11-én lesz 40 éves

Ha valaki, akkor Leonardo DiCaprio egész biztosan nem fog unatkozni a születésnapján. Azok után, hogy legutóbb 30 nőcit gyűjtöttünk össze, akik mind megvoltak neki az elmúlt 20 évben, simán el tudjuk képzelni őt bármelyik buliban, amelyet a Wall Street farkasa című filmjében láthattunk. A legjobbakat kívánjuk Leónak, de titkon azt is, hogy végre megtalálja az igazit, és ne mindig más igaztalanokkal vigasztalódjon. Boldog születésnapot!

Fotó: Max Vadukul

Ryan Gosling november 12-én lesz 34 éves

Mr. Gosling kislánya is 12-én, méghozzá idén szeptemberben jött a világra, ez pedig egész biztosan megváltoztatja most szexi papájának korábbi partizási szokásait. A sztárpár nem mutatta még meg a világnak a kis Esmeralda Amadát, mi azonban már tudjuk, hogy festhet a kis csöppség. A gyönyörű családnak kellemes ünneplést kívánunk!

Forrás: AFP

Gerard Butler november 13-án lesz 45 éves

A szexi, skót színész Matthew McConaughey-hez hasonlóan 45 éves lesz az idén, de szexibb, mint valaha. Gerardról, akinek állítólag diót lehet törni a fenekén, sokan nem tudják, hogy a glasgow-i egyetemen szerzett jogi diplomát, majd egy vezető jogi cégnél helyezkedett el. Amikor aztán látta Irvine Welsh Trainspotting című regényének színpadi változatát, meggyőzte magát arról, hogy hagyja a fenébe a jogot, és próbálkozzon a színészettel. Ekkor Londonba ment és néhány hónapig alkalmi munkákból tartotta el magát. Nem fogod elhinni, de Lego játékokat mutatott be, és vízmelegítők eladásával foglalkozott. Isten éltesse Butlert, aki úgy tűnik, igen göröngyös utat járt be a sikerig.

Forrás: www.models.com

Josh Duhamel november 14-én lesz 42 éves

Nem csak Ryan Goslingot köszönhetjük a dögös, kisgyerekes apukák táborából, hiszen Mr. Duhamelnek is igen pici még a fia. Egészen pontosan augusztusban volt egyesztendős. A jóképű Josh, akit egyébként Emmy-díjas amerikai színészként és modellként is jegyeznek, 2004-ben kezdett a Black Eyed Peas énekesnőjével, Fergie-vel járni, 2009. január 10-én pedig megtartották az esküvőjüket is. Boldog születésnapot kívánunk Joshnak!

Forrás: Arrow

Xabi Alonso november 25-én lesz 33 éves

Amikor a Life.hu a brazíliai focivébé alatt összegyűjtötte a torna legstílusosabb sztárfocistáit, elképzelhetetlen lett volna, hogy az exmadridista spanyol középpályás kimaradjon belőle. Xabi Alonso, aki mostanra a Bayern München játékosa lett, a Top 20 legszexisebb focista összeállításunkba is bekerült, nem véletlenül. Isten éltesse a Vörösszakáll becenévre is hallgató sportolót!

Fotó: Ralf Reinecke

Peter Facinelli november 26-án lesz 41 éves

Facinelli, vagyis az Alkonyat-filmsorozat Carlisle Cullenje november 26-án ünnepli 41. születésnapját. Az amerikai színészről leginkább a válása kapcsán hallottunk, 11 év házasság és három közös gyerek után ugyanis ő és Jennie Garth, a Beverly Hills 90210 sztárja, 2012 márciusában beadták a válókeresetet. Nem sokkal később Peter be is mutatta új kedvesét a nyilvánosságnak. Boldog születésnapot kívánunk a legvonzóbb vámpírapukának!

Forrás: Facebook/Peter Facinelli
Fagyálló könyvajánló télre: puncik, amik mind a 77. oldalon nyílnak kihttp://www.life.hu/intim/20141030-egy-lany-belep-a-barba-kozod-a-portnoy-kor-a-no-mosolya-konyvajanlo-hideg-oszi-napokra.htmlMinden a Philip Roth kötettel kezdődött. Megragadtam és kicsaptam középen, hogy jó mélyen beszippantsam az illatát. Ezt teszem minden olvasás előtt. Ahogy egyre közelebb emeltem az orromhoz, megláttam a 77. oldalon vigyorgó fejezetcímet. Pinaláz, mondta nekem, én meg hátrahőköltem, és nem mertem hozzáérinteni az orromat. Zavaromban ellapoztam...Intim--Legnagyobb kihívásom: A pasi, aki soha nem hallott a női és férfi lélek különbözőségeirőlhttp://www.life.hu/intim/20141029-deaki-timea-parterapeuta-szakerto-interjuja-munkarol-coachingrol-es-tapasztalatokrol.htmlA rendszeres Life.hu-olvasók több ízben is találkozhattak már Deáki Tímeával. Párterapeuta szakértőnk legutóbb a férfi fogamzásgátlók mátrixába kalauzolt el bennünket, azelőtt pedig a forró, nyári flörtök nyomán kértük ki a véleményét Magyar lányok külföldi pasival: mitől működnek a vegyes kapcsolatok? című cikkünkhöz. Most pedig ismét nagy fába vágjuk a fejszénket, közösen.Intim--A Nagy Alma nyomában: Miről kapta becenevét New York városa?http://www.life.hu/lifeutazas/20141024-new-york-allam-fovarosa-new-york-city-beceneve-nagy-alma-kiderult-miert.htmlNap mint nap A Nagy Almaként emlegetjük, azt azonban nem tudjuk, honnan is kapta a nevét a város, ami sosem alszik. New York állam fővárosáról és nevéről számtalan mendemonda kering, melyek közül többet is összegyűjtöttünk, hogy képet kapjunk a titokról, amit őriz. Íme a legizgalmasabb almaverziók.Utazás--A sikerkorszak alkonya: Mekkora árat fizetsz azért, hogy többet keress?http://www.life.hu/csalad/20141027-boldogsag-kontra-siker-es-karrier-mekkora-arat-fizetsz-azert-hogy-jol-keress.htmlIdehaza aligha engedheti meg magának bárki is, hogy lazítson. Hogy ne ugyanolyan erővel kapaszkodjon felfelé a ranglétrán, mint korábban, és hogy egy pillanat erejéig ne verje az öklével a felette elterülő üvegplafont. Luxus a kiégés, a motivációvesztés, a boldogságkeresés, sőt, még a nyári szabadság kivétele is. Ez persze nincs mindenhol így...Család--Falloszdekonstrukció: Így láthatja egy mai nő a férfiakathttp://www.life.hu/intim/20141026-jo-mulatsag-a-ferfimunka-a-xxi-szazad-ferfikepe-beszelgetesen-jartunk.htmlKi ne emlékezne még A meztelen férfi kiállításra. Ott voltunk, láttuk. Sokkolva figyeltük, ahogy egy merev pénisz lekapcsolta a villanyt az egyik tévéképernyőn. Majd pedig fel. Akkor nem is foglalkoztunk a ténnyel, hogy egy ilyen tárlatot hazánkban is bemutathattak, most azonban visszatekintettünk rá és egy pillanatra elgondolkodtunk rajta.Intim--Meleg sztárok, akik dögös heterók a filmvásznonhttp://www.life.hu/intim/20141025-meleg-sztarok-akik-hetero-szexisteneket-jatszanak-neil-patrick-harris-matt-bomer-cynthia-nixon.htmlA Life.hu korábban összegyűjtötte már azokat a színészeket, akik bevállalták a homoszexuális karakterek megszemélyesítését. Most pedig olyan sztárokat szedtünk csokorba, akik a mozikban és a sorozatokban játsszák a nő- és férfifalót, az életben azonban melegek.IntimAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.