szerelem fellépés Lola szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hiába a romantikus eljegyzés és az esküvői tervek, az énekesnő és párja úgy döntöttek, külön utakon folytatják.

Lola és párja, Bence másfél év után szakítottak. A pár annyira eltávolodott egymástól, hogy észre sem vették, mikor lett vége kapcsolatuknak – írja a Hot!.

A szerelmesek már nem bújnak többé össze Forrás: Facebook/Aktív

„Minden percünket együtt töltöttük. Együtt keltünk, együtt mentünk dolgozni, mivel a fellépéseimen hangtechnikusként dolgozik Bence a mai napig. Aztán teltek a hetek, hónapok, és már nem tudtunk egymásnak mit mondani. Amikor pedig elkezd unatkozni az ember a másik mellett, úgy gondolom, már menthetetlen a dolog" – kezdte Lola, aki belátja, türelmetlenné vált, és hiába próbálkoztak, nem tudták tisztázni a konfliktusokat.

„Észre sem vettük, mikor lett vége. De már menthetetlenné vált minden" – mondta Lola.

Ilyen férfira vágyik Lola

Az énekesnő nemrég elmesélte, milyen számára a tökéletes pasi, a Life.hu cikkéből megtudhatod a részleteket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.