Amikor a nagyi üzen - Holtak, akik visszatérnek

ezoterika szellem kísértet kísértés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Valljuk be, valahányszor arra gondolunk, hogy valóban köztünk járnak a holt lelkek és valóban van valaki, aki látja őket, mindannyian beleborzongunk. Régóta érdekel a szellemvilág, de mindig is tartottam tőle, mostani találkozásom egy igazi "látóval" pedig visszafordíthatatlanul megváltoztatta véleményemet a médiumokról.

Thinkstock
Thinkstock


Figyelem! A neveket és a konkrétan megnevezett helyeket megváltoztattuk!

Kissé szkeptikusan, de határozottan vártam a találkozást Anikóval. Nehezen kaptam időpontot, nem ez a munkája, mondta, de szívesen segít, ha megkeresik. Azt is elmondta, hogy szánjak elég időt rá, legalább 3 óra lesz ugyanis, ha mindent alaposan át szeretnénk beszélni. Sejtelmes, sötét lepelbe burkolózó idősebb hölgyet vártam, szeánszra előkészített szobát, amelyet úgy képzeltem, csak a megszentelt gyertyák fénye világít majd meg. Anikó ezzel szemben fiatal, tiszta tekintetű nő, lakása világos, kellemes hangulatot áraszt. A nappaliba invitál, leülünk és ahogyan szavak nélkül elkezd vizsgálni, azonnal úgy éreztem, belém lát. Nem kérdez semmi személyeset. Egyedül a születési dátumomat, melyet ceruzával ír fel az előtte fekvő papírra, majd tovább néz, de mintha nem engem, inkább az aurámat, a körülöttem lévő dolgokat vizsgálná. Olyan természetességgel teszi mindezt, hogy egy cseppnyi zavart sem érzek.

Ő úgy mondja, átérzi a személyiséget, a rezgéseimet, mintha ismerne anélkül, hogy valaha találkoztunk volna. "Önmagunk megismerése a legfontosabb, ez adja meg a választ a legtöbb kérdésünkre"- mondja Anikó. Még lefirkantja a szüleim születési dátumát az enyém alá, majd rövid hatásszünet után belekezd.

Fórum: Mosolyogj, és a világ is visszamosolyog rád?





szerelmem



Thinkstock
Thinkstock

A nagyi mondta...

"Járt itt valaki..."- mondja, s valamiért rögtön tudom, nem "élőről" beszél. "Azt mondta, sajnálja, hogy nem tudta megvárni a kisfiadat és hogy hiányoznak a kártyapartik. Tudod, ki ő?"
Persze, hogy tudom, és a szemem azonnal megtelik könnyel. Emlékszem, ahogy a nagymamám temetésén hatalmas pocakkal zokogtam. Nekem is hiányzik. Szinte minden nap mentem hozzá suli után, ő tanított kanasztázni, délutánonként pedig tanulás helyett ott "vertük a blattot". "Nagypapáddal jött, de ő csak elkísérte, nem szólt semmit... nagyon ragaszkodnak egymáshoz" - mondja.
Kérdezhettem, amiről csak szerettem volna, de mint mondja, ő csak irányt mutat, felhívja a figyelmemet a buktatókra, amiket előre lát, vagy amire felhívja valamelyik jóakaróm odaátról a figyelmét.
Minden hitetlenségem elszállt. Olyan volt, mintha megvilágosodtam volna. Nem csak abban lettem biztos 3 óra leforgása alatt, hogy valóban létezik szellemvilág, de abban is, mennyire nem ismerem saját magamat és az érzéseimet.

Nem bolond!

A találkozó végén rajtam a sor. Előbújik az újságíró és sorra jönnek a miértek. Mióta "lát" és mióta tudja használni? Anikó elmondja, mióta az eszét tudja, lát dolgokat odaátról. Nem mindig lelkeket. Gyakran csak a "rezgések jönnek át", így fogalmaz.

Thinkstock
Thinkstock



"A szüleim az hitték, bolond vagyok. Olyan 10 éves koromig hajtogattam nekik, hogy miket érzek, látok. Anyám hordott orvoshoz is, a frászt hoztam rá folyton /kajánul mosolyog/. Aztán szép lassan rájöttem, jobb, ha mindent megtartok magamnak, jobb a békesség. Otthon is lenyugodott mindenki, máig nem beszélünk róla" - mondja távolba révedő szemmel, s csak reménykedek, nem szellemet lát megint, csak épp elgondolkozott.

Érdekel a spiritualitás? Keresd fel szakértőnket, Szlovák Esztert!





Még találkozunk







Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.