35 év elteltével, egy közösségi portál segítségével találta meg lányát az édesanya

anya gyermek örökbeadás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mikor már a reményt is majdnem feladta az édesanya, hogy a 35 éve örökbeadott lányát valaha is viszontláthatja, egy közösségi portál segítségével mégis megtalálta gyermekét.

Northfoto
Northfoto

A most 55 éves Lorraine Alexandert 35 éve arra kényszerítették, hogy örökbe adja újszülött kisbabáját, Lee-Annt, habár ő nem akarta. Akkor Lorraine azt hitte, soha többet nem látja majd gyermekét, azonban a reményt a hosszú évek alatt sem adta fel. Szüntelenül kereste őt, végül a véletlennek és a Facebooknak köszönhetően anya és lánya most, 35 év után végre mégis egymásra találhatott. Mikor Lorraine épp az öregdiák találkozójukat szervezte, egy volt osztálytársa elmondta, hogy tudja, hol él az azóta már felnőtt Lee-Ann. Lorriane természetesen azonnal felvette a lányával a kapcsolatot, és nemrég teljesült az álma, viszontlátta gyermekét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.