Szabályt szegtek a fiatalok - Büntetésre számíthat a Megasztár két énekese

Megasztár botrány énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lebukott a Megasztár két versenyzője, Talán Attila és Nagy Kristóf Bozont. A fiúk egy szórakozóhelyen múlatták az időt szombat éjjel.

Ez zsír! Mosolyogva futották le a távot a süvítő hidegben. Kattints a galériáért!



A TV2 tehetségkutatójának döntősei a Megaházban laknak, ahol alkalmazkodniuk kell a szabályokhoz: a kijárás ugyan szabad a házból, de szó nélkül senki sem tűnhet el, este kilencre pedig vissza kell érkezniük. A Blikk azonban úgy tudja, a két fiú késő estig egy szórakozóhelyen tartózkodott a hétvégén.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Kattints a képre a galériáért!

"Attila és Bozont nem ért vissza a házirend szerint megbeszélt időre. Tizenegy órakor már nagyon aggódtam, elkezdtem őket telefonon hívni, ám egyikük sem volt elérhető. Folyamatosan kerestem őket, sikertelenül. Hajnali egy óra körül már az is eszembe jutott, talán a rendőrséghez kéne fordulnom. Szerencsére néhány perc múlva beestek a srácok. Azt nem tették zsebre, amit tőlem kaptak" - árulta el a produkció egyik munkatársa.

"Szombat este kicsit kimozdultunk, hogy kidumáljuk magunkból a hét történéseit. A haverokkal beültünk egy sörre, és észre sem vettük, hogy elrepült az idő. Pincehelyiségben voltunk, ahol nem volt térerő, nem értek el minket. Amikor megláttuk, hogy elmúlt éjfél, azonnal visszaindultunk a Megaházba" - árulta el Bozont a Blikknek. "Senkit nem akartunk megijeszteni. Jogosan kaptunk a fejünkre. Nem fog ilyen többet előfordulni" - szabadkozott Attila, aki versenyzőtársával együtt büntetésre számíthat. "A Megasztár nem börtön, érthető, ha a versenyzők kicsit lazítani akarnak, egészen addig, amíg nem veszélyeztetik a felkészülésüket. Most erről nincs szó, annak viszont meglesz a következménye, hogy szó nélkül eltűntek" - nyilatkozta Koltay Tamás, a TV2 szóvivője a Blikknek.

Tipp! Privát fotókat osztott meg magáról a különc énekesnő! Kattints a galériáért!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.