Lagzi Lajcsi felesége nem ment el a tárgyalásra: elnapolták

Forrás: tv2 -
feleség tárgyalás Lagzi Lajcsi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szerdán állt volna bíróság elé Lagzi Lajcsi feleségével, és a többi gyanúsítottal együtt. Ketten azonban betegségre hivatkozva nem jelentek meg a tárgyaláson, egyikük Galambos Lajos felesége.

Lagzi Lajcsi nagyon várta a tárgyalást, több helyen is azt hangoztatta, örül, hogy végre tisztázhatja magát, de erre sajnos még várnia kell. Szerdán állt volna először bíróság elé Lagzi Lajcsi, a felesége és a többi gyanúsított, azonban a tárgyalást elnapolták, ugyanis ketten nem jelentek meg.

Lajcsi felesége nem ment el a tárgyalásra

Forrás: tv2

Egyikük Galambos Lajos felesége volt, aki betegségre hivatkozva nem vett részt a tárgyaláson. A bíró pedig közölte,

a két vádlott hiányában nem kezdi meg a tárgyalást,

mert olyan mértékben érintettek a felek, hogy még a vádat sem ismerteti a jelenlétük nélkül - írja az Origo.

Úgy készültem, hogy elmondom, nem követtem el ezeket a bűncselekményeket"

Ha bűnösnek találják, akár 12 évet is kaphat

Lagzi Lajcsi mentális állapota nincs rendben az elmeorvosi jelentés szerint


Lagzi Lajcsi és ügyvédje felháborodott, miután elolvasták a 10 ezer oldalas vizsgálati anyagot. Főként a zenészről készült elmeorvosi jelentés akasztotta ki őket, miszerint Lajcsi mentálisan instabil. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.