Keresés

Újra kellett éleszteni a Republic énekesét

2013. 02. 18., 6:24Life.hu
eszközök:

Cipő, azaz Bódi László életéért aggódnak a családtagjai és a barátai. A régóta szívbetegséggel küzdő énekes létfontosságú szerve péntek hajnalban leállt, az énekest újra kellett éleszteni, azóta intenzív osztályon ápolják.

Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is!


Nagyon nagy a baj Cipőnél. Az énekesről kiderült, hogy nem csupán intenzív osztályra került, de leállt a keringése, a légzése és egy laikus élesztette újra.

Fotó: Facebook/Republic

A család, a barátok, a Republic zenekar tagjai és a rajongók most az énekes életéért aggódnak. Cipő már régóta szívmegnagyobbodással küzd, komoly műtéteken esett át és folyamatos kontroll alatt áll, de ennek ellenére tudta, hogy bármikor szívritmuszavar vagy szívleállás következhet be nála. Pénteken aztán meg is történt a baj és azóta intenzív osztályon, mélyaltatásban tartják orvosai, akik akkor fogják felébreszteni a nagybeteg énekest, ha egészségi állapota ezt megengedni. Azt egyelőre nem tudni, hogy ez mikor következik be.

"Egy életveszélyes szívritmuszavar lépett fel nála, ami miatt a hirtelen szívhalál állapota állt be. A környezetében lévő laikusok azonnal megkezdték az újraélesztését, miközben a mentőket értesítették, akik tíz perc alatt kiértek és sikeresen be tudták fejezni" - mondta el a Borsnak prof. dr. Merkely Béla, a Városmajori Klinika igazgatója.

eszközök:
Hozzászóláshoz be kell lépned vagy regisztrálj ide kattintva
2 komment
napocska42 2013-02-18 12:29 2
Mielőbbi gyógyulást kívánok! Még jó, hogy volt ott egy olyan, aki eltudta kezdeni az újraélesztést!
Arika1 2013-02-18 08:46 1
Mielőbbi jobbulást kívánok, nagyon remélem így is lesz! Még nagyon sokáig szeretnénk látni, hallani Őt!
Kedd
  • Megmutatta bájait a szexi modell
  • Igazi szexfilm keveredett a forgatásból
  • Tetováltatott, ezért nem kap munkát
hirdetés
80
80
  • 30
  • 20
  • 10
  • Blogok Indíts Te is blogot! »

    1873. május 20-án adta ki az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatata azt a szabadalmi védjegyet, amely a szegecsekkel megerősített munkanadrágokról szólt.

    Szjger.hu
    Top 3
    • Videó
    Szólj bele!
    • Kommentek
    • Fórum hozzászólások
    Hirdetés
    life.hu hírlevél
    • LEGFRISSEBB TOPIK
    • LEGFORRÓBB TOPIK
    A life.hu kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.