Mit árul el rólad a kedvenc borod? Most megtudhatod

borozás alkohol bor borkultúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rozé, cabernet vagy chardonnay – a kedvenc borod többet mondd rólad, mint hinnéd.

Míg otthon május 25-e a bor hivatalos napja, addig az angolszász országokban február 18-án ünneplik a nemzetközi „igyál bort" napot. Ennek örömére került fel a Twitter közösségi oldalra az a rövid kis ismertető, amely a különböző borfajták kedvelőinek egyes személyiségjegyeit mutatja be részletesen. Vigyázat, humoros tartalom következik!

Cabernet

Ez az egyetlen bortípus, amelyet biztosan ki tudsz ejteni, ugyanakkor rámenős vagy és egyenes, kedveled a klasszikus dolgokat, és esetedben jót tesz neked az idő.

Chardonnay

Kezdesz anyukádra hasonlítani. Ha jégkockát is adtál hozzá, akkor már olyan vagy, mint az anyukád.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Robynmac

Rizling

Igen, tudjuk, hogy egy félévet Németországban tanultál. Emellett aranyosnak és kedvesnek találnak az emberek, még akkor is, ha olykor nem értenek veled egyet.

Merlot

Majdnem nyersen eszed a steaket. Egyébként jó veled együtt inni, mert könnyen kijönnek veled az emberek, és nagyszerű partnere vagy a vacsora melletti beszélgetésekben.

Rozé

Még nem múltál el 21. Vagy csak szeretnél annyinak tűnni. Ezen kívül tényleg csinos vagy, és „öröm téged kortyolgatni."

Pinot Grigio

Borzasztó az olasz akcentusod, és imádod használni. Szeretsz utazni, elmerülni az új kultúrákban, és megismerni a világot.

Forrás: Thinkstock

Pinot Noir

Azt hitted, a másik fajtát rendeled. Amúgy friss vagy, elegáns és kecses.

Chianti

Imádod az italokhoz felszolgált ingyen ropit, amit korlátlanul, ingyen ehetsz.

Portói

Néha szörpöt iszol.

Olcsó borok

A címkék alapján döntesz.

Dobozos borok

Azt mondod, nem iszol olyan sokszor, közben azonban igen, és ehhez csapolt borra van szükséged.

(forrás: Daily Mail)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.