Isten óvja a királynőt! II. Erzsébet holnap 90 éves lesz

Forrás: AFP/John Stillwell -
Erzsébet királynő Egyesült Királyság II. Erzsébet brit királynő uralkodás születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Április 21-én csütörtökön ünnepli születésnapját II. Erzsébet brit királynő.

Erzsébet királynő a negyvenedik uralkodó, aki viseli a brit koronát azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte magának a trónt, ám eddig még egyik elődjének sem adatott meg ilyen hosszú élet és ennyi idő ezen a trónon.

Forrás: AFP/John Stillwell

Az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját már tavaly szeptember 9-én megdöntötte. Ezt a rekordot addig a napig üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő tartotta 63 évvel, hét hónappal és három nappal.

Idős kora és uralkodási időrekordja ellenére természetesen szóba sem kerül az immár 90 éves II. Erzsébet királynő "nyugdíjba vonulása". Életbiztosítási szakértők már a 70. születésnapján is még legalább negyedszázadnyi további, egészségben leélt életévet valószínűsítettek számára.
II. Erzsébet királynő életének kilenc évtizede és a trónon töltött csaknem hat és fél évtized bővelkedik történelmi horderejű eseményekben.

I. Erzsébet, a színek királynője - ő aztán mindent kipróbált!

A királynő nem lett olyan divatikon, mint a néhai Diana hercegnő vagy a britek új kedvence, Katalin, színes öltözékei és kalapjai azonban ikonikusak lettek. Most bebizonyítjuk, hogy nála kevés uralkodónak van színesebb ruhatára: a Life.hu cikkéért kattints ide!

Első miniszterelnöke az eddigi tizenkettő közül Winston Churchill, a világháborús győző volt.

Trónra lépésének idején, 1952-ben a Kremlben és a Fehér Házban is még azok a vezetők ültek - Moszkvában Sztálin, Washingtonban Harry Truman -, akik közvetlenül részesei voltak a II. világháborúnak.

II. Erzsébet uralkodása alatt felépült, majd egy nemzedéknyi idő elteltével leomlott a berlini fal és először látogattak űrhajósok a Holdra.

Forrás: AFP/Leon Neal

Ő volt az első brit uralkodó, akinek koronázását élő televíziós közvetítésben láthatták az alattvalók - legalábbis abban a 1,5 millió brit háztartásban, ahol 1953-ban már volt televíziós készülék.

Erzsébetet a sors nem egészen 26 évesen, édesapja, VI. György halálának pillanatában emelte a trónra. Uralkodásuk közös vonása, hogy György király nem - és így idősebb leánya sem - volt egyenes ágon trónvárományos, mindketten György bátyja, VIII. Eduárd "jóvoltából" kerültek a brit trónra.

Eduárd ugyanis a korona helyett egy elvált amerikai hölgy, Wallis Simpson kegyeit részesítette előnyben,

és 1936. december 10-én - nem egészen egyévnyi uralkodás után, a koronázást meg sem várva - távozott az Egyesült Királyság éléről, átadva helyét öccsének, Albert yorki hercegnek, Erzsébet édesapjának, aki csak uralkodói névként választotta a György nevet.

Forrás: AFP/Leon Neal

A magának való, zárkózott, beszédhibákkal küszködő, uralkodói szerepre egyáltalán nem törő Albert - a családon belül csak "Bertie" - Eduárd súlyos alkotmányos válságot kirobbantó távozása után, szinte teljesen készületlenül volt kénytelen egyik napról a másikra Anglia trónjára ülni. Az új királyban valójában felesége, Erzsébet anyakirálynő tartotta a lelket, amíg lehetett.

Nem sokáig lehetett: György király - bár népe nemzeti hősként tisztelte - a rászakadt felelősség és főképp a háborús évek megpróbáltatásainak súlya alatt korán összeroppant, 1952. február 6-án, alig 57 esztendősen elhunyt, a fiatal Erzsébetre hagyva az akkor még mindig világháborús sebeit gyógyítgató, kiterjedt jegyrendszer szorításában élő Egyesült Királyság trónját.

Angol királynő és mozihős: II. Erzsébet a filmvásznon

Ritka, hogy valakiről még életében filmet forgassanak, az meg szinte példátlan, hogy még halála előtt rendszeresen feltűnjön az alakja különböző színészek megformálásában a vásznon és a képernyőn. II. Erzsébet 63 éve uralkodik, és közben popkulturális jelenség lett – mi itt gyűjtöttük össze a legemlékezetesebb szerepléseit.

II. Erzsébet királynő uralkodásának későbbi évtizedei sem a felhőtlen nyugalom és boldogság jegyében teltek. "Annus horribilis" - borzalmas év, mondta ki például 1992-re, könnyek között, az azóta szállóigévé vált minősítést.

Akkor vált nyilvánvalóvá ugyanis, hogy legidősebb fia, Károly trónörökös és Diana hercegnő egészen addig tündérmesének beállított házassága romba dőlt,

különköltözésüket John Major miniszterelnök jelentette be az alsóházban.

Akkor vált el a királynő leánya, Anna hercegnő, abban az évben járták be a világsajtót a másodszülött fiú, András yorki herceg félpucér feleségéről, Sarah Fergusonról készült, súlyosan kompromittáló lesipuskás fotók - a hercegnő lábujjait a marokkói fövenyen csókolgató úr sajnos nem az azóta elvált hercegi férj volt -, és akkor emésztették el a lángok a legősibb uralkodói rezidencia, a windsori kastély jelentős részét.

/1604/Soha_201645145925

Az igazi "annus horribilis" azonban 1997 volt, Diana hercegnő - Károly trónörökös felesége - világszerte sokkot okozó párizsi autókatasztrófájának éve. Az udvari krónikások jórészt egyetértenek abban, hogy

Diana halála és az azt megelőző kölcsönös házasságtörési, majd válási botránysorozat az utóbbi évszázad legnagyobb megrázkódtatása volt a brit monarchia életében,

talán nagyobb, mint VIII. Eduárd lemondásának világraszóló botránya.

Mindezen megpróbáltatások közepette II. Erzsébet királynő - kifelé mutatott - rendíthetetlen nyugalommal és szilárdsággal tartotta egyben a monarchiát. Bár ezt a nyugalmat a sajtó és az alattvalók sokszor ridegségként érzékelték - így volt ez például a Diana halálát követő példátlan társadalmi felindulás idején is -, a történészszakma azonban teljes egyetértésben vallja, hogy a brit monarchia kizárólag II. Erzsébet kikezdhetetlen személyes tartásának köszönhetően élte túl az elmúlt hat és fél évtized hatalmas világtörténelmi változásait.

Szexbotrányok, melyek megrengették a brit királyi palota falait

Medvekucsmás gárdisták maszturbálása, a királynő komornyikjának melegpornója, a Buckingham-palotában dolgozó, 79 esztendős Benjamin Herman pedofilbotránya és nyilvános szex Windsor ősi falainál. És itt még nincs vége: a Life.hu cikkéért kattints ide!

Dudás Miklós edzőjét is megbüntetik a doppingvétség miatthttp://www.life.hu/news/20160420-dudas-miklos-kajakos-doppingvetsege-miatt-edzojetol-pal-zoltantol-megvonjak-a-tamogatast.htmlA magyar kajakos kettőtől négy évig terjedő eltiltásra számíthat, mindemellett pedig ezdőjének, Pál Zoltánnak is bűnhödnie kell a hírek szerint. News--Elkészült a kis György herceg első bélyegképehttp://www.life.hu/news/20160420-gyorgy-herceg-elso-belyegkepe-elkeszult-rajta-szerepel-erzsebet-kiralyno-vilmos-herceg-karoly-herceg.htmlA kis trónörökös egy kis emelvényen egyensúlyozik édesapja, Vilmos herceg, illetve dédnagymamája, Erzsébet királynő és nagypapája, Károly herceg oldalán. NewsOrigoSzívszorító: édesanyja miatt sírta el magát Vilmos herceg a Tádzs Mahalnálhttp://www.life.hu/news/20160419-vilmos-herceg-elsirta-magat-a-taj-mahalnal-ahol-24-evvel-ezelott-edesanyja-diana-hercegno-jart.htmlBár igyekezett elrejteni könnyeit a kamerák elől, a trónörökösről készült képeken mégis jól látszik, hogyan törölgette a szemeit a Tádzs Mahalnál tett látogatásakor. News--Katalin hercegné még egy kemény nap után sem veszíti el a humorérzékéthttp://www.life.hu/news/20160415-katalin-hercegne-egy-harom-oras-lepcsos-tura-utan-viccelodott.htmlEzért is imádjuk annyira a hercegnét: Katalin még 10 ezer lépcső megmászása után is képes volt elsütni egy jó poént.News--Beperelte exmenyasszonyát, mert szakítás után nem kapta vissza tőle az eljegyzési gyűrűjéthttp://www.life.hu/news/20160418-philip-langer-beperelte-exmenyasszonyat-ashley-jae-cheslert-mert-nem-adta-vissza-az-eljegyzesi.htmlA 2,5 karátos gyémántból, rubintokból és apró gyémántkövekből álló ékszer 30 ezer dollárt, vagyis körülbelül 8 millió forintnak megfelelő összeget ér. NewsOrigoMegmutatta sérüléseit Facebookon, miután brutálisan megerőszakolta egy férfihttp://www.life.hu/news/20160418-kat-berry-megmutatta-seruleseit-facebook-miutan-brutalisan-megeroszakolta-egy-ferfi.htmlKaty Berry saját bevallása szerint azért tette közzé a sokkoló képeket Facebook oldalán, hogy figyelmeztesse a többi nőt az internetes ismerkedés és randizás veszélyeire. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.