Magyarérettségi: Csoóri, Tamási Áron és Vörösmarty az érettségi második részében

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt -
Tamási Áron magyar érettségi Vörösmarty Mihály
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Reggel 9-kor kezdhettek hozzá a diákok a magyarérettségi második részéhez, ahol három szövegalkotási feladat közül kellett választaniuk.

Ma indult a középiskolás diákok nagy megmérettetése. Magyarérettségivel kezdődik a sor, aminek első felében Kossuth-díjas bizantinológus művét kapták a vizsgázók. A második, szövegalkotási részben pedig három feladat közül választhattak.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Érvelésnél Csoóri Sándor Nomád naplójából kaptak egy szövegrészletet a diákok. Ha nem ezt választják, akkor a művek értelmezésénél Tamási Áron Szerencsés Gyurka című novellája vár rájuk. Ha ez sem tetszik nekik, akkor marad az összehasonlító elemzés: Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez és Illyés Gyula Bartók című alkotását vethetik össze - írja az Eduline.

Emberi csecsemőnek hiszi magát a németjuhászhttp://www.life.hu/news/20160502-nemetjuhasz-azt-hiszi-magarol-hogy-emberi-csecsemo.htmlAz öt hónapos Karma nevű kutyus előszeretettel másolja gazdájának unokáját, így kedvenc fekvőhelye nem a kanapé, hanem a babakocsi. News--5 dolog, amit már tudunk az 1 éves Sarolta hercegnőrőlhttp://www.life.hu/news/20160502-sarolta-brit-hercegno-1-eves-lett-5-dolog-amit-megtudtunk-rola-az-elmult-egy-evben.htmlEgy éve született meg a brit királyi család család legkisebb tagja, aki a Charlotte Elizabeth Diana nevet kapta. A Life.hu ez alkalomból összegyűjtötte azt az 5 tényt, amelyet az elmúlt 12 hónapban megtudtunk Katalin hercegné és Vilmos herceg másodszülött gyermekéről. News--Gyerekeket erőszakolt a csepeli tornatanárhttp://www.life.hu/news/20160502-diakokat-eroszakolt-a-csepeli-tornatanar.htmlBorzalmakról számoltak be a híradóban. Egy csepeli tornatanár rendszeresen erőszakolta és verte a gyerekeket egy gyermekotthonban. News--Így élte meg a versenyt Lola és Markó Robihttp://www.life.hu/news/20160502-igy-elte-meg-a-versenyt-lola-es-marko-robi.htmlLola és Markó Róbert távozott a Nagy Duettből vasárnap. A Life.hu riportere elkapta őket egy beszélgetésre, hogy a két sztár elmesélje, hogyan élték meg a versenyt és a tegnapi kiesést. Íme!News--Friss fotók jelentek meg a szülinapos Sarolta hercegnőrőlhttp://www.life.hu/news/20160501-katalin-es-vilmos-kislanya-a-szulinapos-sarolta-hercegno-friss-fotoi-jelentek-meg.htmlKatalin és Vilmos herceg kislánya, Sarolta hercegnő május 2-án, hétfőn ünnepli első születésnapját. Így a nagy nap alkalmából a brit királyi család friss fotókkal ajándékozta meg alattvalóit és rajongóit. News--Hosszú Katinka magyar szurkolóinak üzenthttp://www.life.hu/news/20160501-hosszu-katinka-uszono-lignanoban-magyar-szurkoloinak-uzent.htmlHosszú Katinka Lignanóban versenyzett szombaton, az aranytermést külön is megköszönte a magyar szurkolóknak, akik kiutaztak a versenyére. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.