veronai buszbaleset baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint ismeretes, szombatra virradó éjszaka 16-an vesztették életüket, és több mint húszan sérültek meg a franciaországi sítáborból hazafelé tartó buszon. A járművön összesen 56-an tartózkodtak, hat utas súlyos sérülést szenvedett, közülük három már Magyarországon gyógyul, egy pedig a délelőtti órákban érkezik haza repülővel.

A hős tornatanárról itt írtunk korábban, de meg kell említeni egy 15 éves diákot is, aki a könyökével ütötte ki a busz ablakát, hogy társait mentse. A fiú azon kevesek egyike volt, akik lényegében egyetlen karcolás nélkül úszták meg a veronai tragédiát – erről a Borsnak a diák édesapja beszélt a veronai hotelben, ahol gyermekét elszállásolták.

/1701/Veron201712117440

Fia a busz hátsó részében, a bal oldali ablaksoroknál ült, és ez volt a szerencséje.

Döccenést éreztek, aztán az autóbusz elején hirtelen felcsaptak a lángok. A könyökével azonnal ütötte a hátsó üveget. Így rögtön ki tudtak ugrani a barátaival” – idézte fel a fia által elmondottakat az édesapa, akinek fia éjjel 2-kor, a tragédia után küldött egy SMS-t szüleinek diáktársa mobiljáról

A halk pittyenésre nem ébredtek fel, reggel viszont azonnal elindultak. A szerencsés túlélést fia még egy dolognak köszönhette: az ültetésnél gólyaként ugyan a busz elejére kellett volna ülniük osztálytársaival, ők mégis hátramentek.

Olasz tűzoltók által készített felvétel a magyar diákokat szállító, kiégett autóbuszról Forrás: MTI/EPA/ANSA/VIGILI DEL FUOCO/Vigili Del Fuoco Handout

„Orvosként sok mindent láttam, de persze most is sokkhatás alatt vagyunk. Nem tudom, lehetséges-e valaha feldolgozni, hogy végül így történt, de nagyon hálásak vagyunk a gondviselésnek” – mondta érezhető felszabadultsággal az apa. Bár a gyerekek többsége mezítláb utazott a buszon, fia magán hagyta cipőjét. „Annyira szereti a sportcsukáját, még a hosszú út miatt se akart megválni tőle. Emiatt nem kellett aztán csupasz lábbal fagyoskodnia...”

Az édesapa egy másik egészen döbbenetes történésről is beszámolt.

„Táskája, benne telefonjával, ruháival, kamerájával, elégett. Ám a már kiégett buszból egyszer csak kiesett a kamera, épen, sértetlenül. Mintha a tűz körbeégette volna. A kamera most is itt van a táskámban.”

„A pszichológusok szerint jó esetben hónapokba telik, mire fel tudja dolgozni. Most még nem jön ki rajta. A legfontosabb, hogy beszéljünk róla, ha ő nem is, akkor szüleiként mi, hogy ne maradjon magára a feldolgozással” – tette hozzá az édesapa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.