A Vöröskereszt munkatársai szexuális segédeszközt is találtak már az adományok között

2018.11.15. 21:40

Meglepő dolgokat találnak olykor az adományok között a Vöröskereszt munkatársai. Kolbászra és szexuális segédeszközre is leltek már a rászorulóknak szánt csomagokban. 

A karácsony közeledtével még inkább beindul az adománygyűjtés a szegélyszervezeteknél. A Magyar Vöröskereszt önkéntesei is több helyen gyűjtik majd az adományokat, ám ezek sokszor alapos válogatásra szorulnak. 

A Delmagyar.hu-nak Sasvári Krisztina, a Vöröskereszt Csongrád megyei igazgatója elmondta, hogy sokszor meglepő dolgokat találnak a szegényeknek szánt csomagokban. Akadt már a kezükbe ürülékkel szennyezett gyerekcipő, szexuális segédeszköz, lángolt kolbász és szétvágott gyerekruha is. 

A Vöröskereszt munkatársai szexuális segédeszközt is találtak már az adományok közöttForrás: Shutterstock

"Szegénynek lenni rossz, nem kell még megalázni is őket azzal, hogy rongyot meg vackot adunk nekik" - mondta a lapnak az igazgató. Hozzátette: általában 200-300 tonna élelmiszer gyűlik össze ebben az időszakban, amelyekből egységcsomagokat készítenek és a rászorulóknak adják. 

Azt kérik, hogy aki gyerekeknek szeretne segíteni, az élelemiszereken túl jó állapotó játékokat és édességet küldjön. Erre ugyanis a legtöbb esetben nem telik. Nem kell, hogy új legyen, elég ha jó állapotú. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a dobozokba ne kerüljön romlandó dolog, hiszen lehet, hogy mire kibontják, az már megromlik. 

szexuális segédeszközkolbászkarácsonyrászorulókélelmiszerszegények bankjaválogatásadományVöröskeresztMagyar Vöröskereszt