Kiderült, ki törte ketté Fodor Zsóka tévés karrierjét

RTL Klub -
műsorvezető tévé Kudlik Júlia titok Barátok közt Fodor Zsóka karrier RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Barátok közt Magdi anyusát sokáig alakító Fodor Zsóka régi titokról rántotta le a leplet.

A színésznő 1972-től a Magyar Televízió tévébemondója volt és ő köszöntötte a nézőket Berkes Zsuzsával vagy éppen Kertész Zsuzsával váltásban. Ám tévés karrierje Kudlik Júlia miatt kettétört – írja a Bors.

RTL Klub

„Most már elmondhatom, mert olyan régen volt. Diplomás színésznőként többre vágytam a bemondóskodásnál. Én is szerepelni akartam, meg műsort vezetni. Kudlik Júliára már akkor is felnéztem. Igen ám, de az akkor induló Röpülj páva tehetségkutatóban ő szórakoztatta a nézőket Ősz Feri, meg Antal Imre oldalán. Ezt eléggé rossz néven vettem, aminek hangot is adtam. Ez pedig eljutott az osztályvezetőnőhöz, és hazaküldtek, olyan felkiáltással, hogy túl szépen beszélek. Azóta se hallottam még ilyen kifogást" – magyarázta Zsóka.

„Nem bántok senkit, és nem bánok semmit. Minden jó volt így, mert legalább két lábbal állok a földön és megtanultam, hogy csak magamra számíthatok. Megedzett az élet, hálás vagyok a jóistennek, hogy ez így alakult" – tette hozzá.

Vajon miért nincs érettégije?

A Life.hu cikkéből megtudhatod, hogy lehet, hogy Fodor Zsókának érettségije nincs, diplomával azonban rendelkezik.

Gesztesi Károly saját filmet forgatnahttp://www.life.hu/bulvar/20150421-gesztesi-karoly-szinesz-sajat-filmet-forgatna-olyat-ami-otvos-csopi-tortenetehez-hasonlit.htmlA színész, hiába csábítgatja több tévécsatorna, úgy döntött, saját produkcióba kezd, amelyben Bujtor Istvánra emlékezik majd. TV + Bulvár--Németországban kezd új életet MC DChttp://www.life.hu/bulvar/20150421-mc-dc-azaz-veres-robi-az-rtl-klub-csillag-szuletik-sztarja-nemetorszagban-kezd-uj-eletet.htmlA Csillag születik című műsorból megismert freestyle rapper megelégelte a pénztelenséget.TV + BulvárOrigoJózan László: „Van, aki azonosít a meleg szerepemmel"http://www.life.hu/bulvar/20150417-jozan-laszlot-az-rtl-klub-baratok-kozt-tobiasat-gyakran-azonositjak-meleg-szerepeivel.htmlA Barátok közt Tóbiása elárulta, mi a legnehezebb abban, amikor egy férfinak meleg vagy transzvesztita karaktert kell alakítania. Józan Lászlóval szerepekről és szerelemről beszélgettem.TV + Bulvár--Stohl András visszatér a képernyőre!http://www.life.hu/bulvar/20150414-stohl-andras-jaszai-mari-dijas-szinesz-a-valas-cimu-sorozatban-lesz-lathato-majd-az-rtl-klubon.htmlVálás címmel indul új sorozat az RTL Klubon, amelynek főszereplője Stohl András lesz, aki sok év után tér vissza a csatornához.TV + Bulvár--Itt az új őrület: Hargitai Bea gipszbe öntette hatalmas pocakjáthttp://www.life.hu/bulvar/20150420-hargitai-bea-gipszbe-ontette-hatalmas-pocakjat-szules-elott-par-hettel.htmlMár korábban beszámoltunk róla, első gyermekével várandós az egykori playmate. Bea terhessége utolsó heteiben nem csak csodaszép kismamafotókat készítetett magáról, de hatalmas pocakját is gipszbe öntötte. A kismama Life.hu-nak elárulta, honnan az ötlet, és mit fog kezdeni a hatalmas gipsz pocakkal.TV + BulvárOrigoÍgy nyaralnak a celebek: Istenes Bence romantikázás helyett fürdött és napozotthttp://www.life.hu/bulvar/20150416--istenes-bence-es-csobot-adel-thaifoldre-utazott-koh-samui-szigetere.htmlIstenes Bence és szerelme, Csobot Adél tipikus tengerparti, pihentető nyaralásra utaztak Thaiföldre, nem vették a nyakukba az egzotikus országot, hogy minél többet lássanak belőle. Megelégedtek Ko Samui szigetének fehér homokos tengerpartjával, a kristálytiszta tengerrel és a gyönyörű környezettel.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.