Távozik a Petőfi rádiótól Horváth Gergely, az egyik legismertebb hang

Forrás: Facebook/Horváth Gergely -
távozás Kultúrfitnesz Petőfi Rádió változás Horváth Gergely
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Új korszak kezdődik a rádió életében, amivel a Kultúrfitnesz című műsor vezetője nem tud azonosulni. Facebookon indokolta meg döntését, kollégái búcsúznak tőle.

A Petőfi Rádió egy meghatározó hangja búcsúzik, mégpedig Horváth Gergely, az adó korábbi főszerkesztője, aki éveken át vezette a Kultúrfitnesz című műsort. A rádiónál nem ez az egyetlen változás, Buda Marci helyett Peller Mariann, Harsányi Levente és Szakál Miki vezeti a reggeli Talpra Magyart, amit a hallgatók nagy felháborodással fogadtak.

Horváth Gergely a Quimby frontemberével, Kiss Tibivel Forrás: Facebook/Horváth Gergely

Horváth Gergely Facebook-oldalán indokolta meg, miért döntött a távozás mellett. Hosszú posztjában arról ír, hogy nem jutottak közös nevezőre a vezetőkkel a változtatásokról. “Az adó vezetésével tartott utolsó pénteki konzultáción azonban nem kerültünk közelebb egymáshoz az elvek, elképzelések és azok feltételeinek tekintetében sem” - írja a műsorvezető. Hozzátette, ennek hiányában nem lehet elképzelni a közös építő munkát.

“Nagyon mást gondolunk - többek között - arról is, mit jelent a magyar könnyűzenei ökoszisztéma, mit a Petőfi Rádió, és mit maga a közszolgálat.

A változás és az ebből fakadó szakmai nézetkülönbségek egy adó életében természetes jelenségek. E változás felelőssége a jelenlegi vezetésé, amit tiszteletben tartok, ugyanakkor a jövőben érvényesen részt venni benne kapcsolódási pontok hiányában nem tudok. Ezért: elhagyom a Közmédiát” - olvasható Horváth Gergely posztjában, aki mindenkinek megköszönte a közös munkát, a hallgatóknak pedig a kitartó támogatást. “A magam részéről ezúton köszönöm mindenkinek, aki építette a Petőfit és annak közösségét (...)

Köszönjük Petőfi népe folyamatosan erőt adó figyelmét és szeretetét! Megtiszteltetés Önökért/Értetek dolgozni.

Ahogy az volt kilenc éve, tavaly, és az lesz a jövő héten is. A Petőfi kaland, öröm és szabadság. Ezt kívánom a rádió jövőjének!” - zárta posztját Horváth Gergely, ami alatt sok egykori kolléga búcsúzott a műsorvezetőtől.

Perpatvar élő adásban! Sebestyén Balázs felesége nagyon kiakadthttp://www.life.hu/sztarok/20160530-sebestyen-balazs-a-class-fm-morning-showjanak-musorvezetoje-elhagyta-a-jegygyurujet.htmlA Class Fm Morning Showjának műsorvezetője az edzőteremben hagyta a gyűrűjét, a felesége pedig nagyon kiakadt. A házaspár a hétfő reggeli élő műsorban esett egymásnak az elhagyott ékszer miatt. TV + Sztárok--Katie Price nem kímélte Victoria Beckhamet: beszólt a focistafeleségnekhttp://www.life.hu/sztarok/20160530-katie-price-beszolt-victoria-beckhamnek-a-fogai-miatt.htmlA meghívott műsorvezető nyers őszinteségén többen is ledöbbentek, de végre legalább megtudhattuk, hogy miért is nem mosolyog Victora Beckham, már ha tényleg ez az ok. TV + Sztárok--Hosszú Katinka kemény 3 napon van túl! Az eredmény: 4 első helyezéshttp://www.life.hu/sztarok/20160530-hosszu-katinka-kemeny-3-napon-van-tul-4-elso-helyezest-ert-el-a-norvegiai-bergenben-megrendezett.htmlAz úszónő bergeni versenye véget ért, a szombati hat után vasárnap négy számban győzött az úszóviadalon! TV + Sztárok--Schobert Norbi: "Nincs ennek tétje, ez csak buli"http://www.life.hu/sztarok/20160530-schobert-norbi-fitneszguru-es-keresztes-ildiko-enekesno-a-nagy-duett-kiesese-utan.htmlSchobert Norbi és Keresztes Ildikó párosa esett ki A Nagy Duett nyolcadik, azaz a finálé előtti adásából. A Life.hu riportere ott volt a helyszínen, és alaposan kifaggatta a két exversenyzőt. TV + SztárokFotó: Marton Szilvia - OrigoNem jelenhet meg Bangó Margit könyve: súlyos titkokról számol be az írásbanhttp://www.life.hu/sztarok/20160530-bango-margit-sulyos-titkokat-osztott-meg-a-rola-keszult-konyvben-ezert-nem-jelenhet-meg-halala-elott.htmlNem akarja Bangó Margit, hogy még életében kiderüljenek azok a borzasztó dolgok, amiket eddig sikerült titokban tartani. Ezért nem adja ki a róla szóló könyvet. TV + Sztárok--Johnny Depp lánya is megszólalt az apját ért vádakrólhttp://www.life.hu/sztarok/20160530-johnny-depp-lily-rose-depp-lanya-is-megszolalt-az-apjat-ert-vadakrol.htmlA színész élete néhány nap alatt teljesen felfordult. Felesége beadta a válókeresetet, ráadásul családon belüli erőszakkal vádolja. Johnny Depp lánya, Lily-Rose Depp most megszólalt. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.