Gáspár Laci: "ByeAlex nem akart velem dolgozni"

Forrás: rtl.hu -
X-Faktor barátság Gáspár Laci Morning Show ByeAlex
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
ByeAlex és Gáspár Laci az X-Faktornak köszönhetően lettek jó barátok, korábban ki nem állhatták egymást. Alex a tehetségkutatóra való felkérést is majdnem visszautasította Laci miatt.

"Alex nagyon nem akart velem dolgozni, miattam majdnem nem vállalta el a felkérést. Amikor megtudtam, hogy ő is benne lenne az X-Faktorban, én is elgondolkodtam azon, hogy letett-e ő már eleget az asztalra, hogy velem együtt zsűrizzen. Aztán nagyon kellemesen csalódtam benne, és ő is ugyanígy volt velem" - mesélte Gáspár Laci a Morning Show-ban, ahol Tóth Gabival vendégeskedett.

ByeAlex, Gáspár Laci Forrás: rtl.hu

ByeAlex sem volt jó véleménnyel Laciról, nagyképű celebnek gondolta őt. Aztán eltelt egy forgatási nap, és minden megváltozott. Laci azt mondta, az apukájához tudja hasonlítani Alexet, ő volt olyan, aki mindent őszintén elmondott mindenkinek, és semmi hátsó szándék nem volt benne. Mára olyan jó barátok lettek, hogy Laci bárhol megvédené Alexet.

Megvan a Star Academy hatodik élő showjának kiesőjehttp://www.life.hu/sztarok/20161008-a-tv2-star-academy-tehetsegkutato-hatodik-elo-show-kiesoje.htmlMegríkatta a mentorokat az egykor drogfüggő fiú: szomorú pillanatok! http://www.life.hu/sztarok/20161006-x-faktor-meghatodtak-a-mentorok-mate-produkcioja-utan-a-fiu-drogfuggo-volt.htmlHoppá! Élő adásban vallott szerelmet ByeAlex http://www.life.hu/sztarok/20161006-byealex-szerelmet-vallott-az-enekes-az-x-faktor-egyik-indulojaba-esett-bele.htmlKínos! Kellemetlenül végződött az egykori tinisztár fellépése az X-Faktorban http://www.life.hu/sztarok/20161006-x-faktor-a-no-thanx-nepszeru-enekese-is-szerencset-probalt-csunyan-leegett.htmlPádár Alexandra fenekét tesztelték a Star Academy színpadánhttp://www.life.hu/sztarok/20161008-padar-alexandra-feneket-teszteltek-a-tv2-star-academy-szinpadan-kiderult-hogy-nagy-vagy-kicsi.htmlHoppá! Hajdú Péter és Szabó Zsófi nem barátok többé?http://www.life.hu/sztarok/20161008-hajdu-peter-es-szabo-zsofi-nem-baratok-tobbe-nem-fognak-osszejarni.html





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.