Hosszú Katinka: “Nincs recept a sikerhez, dolgozni kell érte”

siker edző titok Hosszú Katinka férj Shane Tusup
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Forbes szerint Hosszú Katinka Magyarország legértékesebb sportolója, és az eredményeit látva, nem is lehet ebben kételkedni. Saját bevallása szerint ráadásul nincs is semmi titok a sikerei mögött, "csupán" a kemény munka. A 27 éves klasszis azt is elárulta, hova lehet még fokozni az eredményeit, valamint beszélt arról, hogyan egyeztetik össze Shane-nel a férj és az edző szerepét.

Hosszú Katinka mögött rengeteg verseny van akkor is, ha csak az elmúlt néhány hónapot nézzük. Ráadásul hihetetlenül sok érmet sikerült begyűjtenie, csak a Világkupán 13-at, beállítva egy egyéni csúcsot, ám szerinte van még ezt hová fokozni.

Forrás: Facebook

"Arra jutottam, hogy 50 gyorson még nem nyertem érmet, csak negyedik lettem. Bosszantó (nevet). Most már lassan az egész programot úszom, és csak a mellúszószámokban nem indultam el" - mondta Katinka az Origónak, és azt is elárulta, hogy nem az érmek számáért úszik. A budapesti vb-n leginkább azon lesz, hogy a legjobb formáját hozza.

"Úgy érzem, Rióban 200 vegyesen nem a legjobb versenyt úsztam le,

2:06.58-cal nyertem ugyan, de úgy éreztem, jobb formában vagyok, mint ez az idő. Ezek után 200 hátra (ezen a távon szerzett ezüstérmet Rióban – a szerk.) kifáradtam, mert hosszú hét volt a riói mentálisan, fizikálisan és érzelmileg is. De szerintem még a 200 hátban is bőven

van bennem tartalék, inkább ezeken gondolkodunk, nem az aranyak számán"

- mondta a sportolónő, aki immár a saját úszóklubjában is dolgozik. Közel 70 gyerek van a csapatban, és köztük Katinka szerint rengeteg a tehetség.

Forrás: Facebook/Hosszú Katinka

A sportolónő azt is elárulta, rengetegen próbálják tőle kipuhatolni, hogy mi a sikerének titka, de nincs. "Nagyon sokan kérdeznek erről, csakhogy nincs titok. Én tényleg abban hiszek, hogy a munkát el kell végezni. Én 27 évesen már azt érzem, tudom, hogy mit csinálok, és lehet, hogy jövőre rádöbbenek, hogy mi az, amin még lehet javítani.

De hogy mi vezet a sikerhez, ahhoz nincsen recept. Dolgozni kell érte"

- véli Katinka, aki azt is elmondta, hogyan tudják összeegyeztetni Shane-nel az edző és a férj szerepét. "Shane-nel a négy év alatt, amióta együtt dolgozunk, sokat tanultunk egymástól.

Muszáj mindig brutálisan őszintének lenni egymáshoz, még akkor is, ha néha nehéz is

egy ilyen edző-férj kapcsolatban. Nincs idő veszekedni, durcázni, mert az a felkészülésből veszi el az időt, tovább kell lépni" - fogalmazott Katinka, aki már azt is elárulta, hogy ő összesen három gyermeket szeretne.

Furcsa sztárpárok Hollywoodban: vajon mi tartja össze őket? http://www.life.hu/sztarok/20161011-sztarparok-a-nagyvilagbol-akik-furcsan-neznek-ki-egymas-mellett-salma-hayek.html„Egy embert akkor látunk a legtökéletesebbnek, amikor beleszeretünk” – mondta Stephanie Dowrick új-zélandi származású írónő. Hogy van-e valóságtartalma ennek a kijelentésnek? Biztosan, elég, ha ezekre a sztárpárokra pillantunk. Bár sokan megszólták őket a kapcsolatukért, ők mégis hosszú évek óta kitartanak egymás mellet. De vajon mi a titkuk, hogyan jutottak el odáig, ahol most tartanak? Összeállításunkból kiderül. TV + SztárokAFPNe siess! Alig nyitott ki, máris bezárt Vajna Timi fánkozójahttp://www.life.hu/sztarok/20161015-technikai-okok-miatt-bezart-vajna-timi-fankozoja.htmlVajna Timi alig nyitotta meg belvárosi fánkozóját, máris be kellett zárnia. Az üzlet elindítása eddig sem volt zökkenőmentes. Korábban az ablakát is betörték. TV + Sztárok--Kordáék mostanában sokáig élvezik a hitvesi ágyathttp://www.life.hu/sztarok/20161015-korda-gyorgy-es-balazs-klari-sokaig-elvezik-a-hitvesi-agyat-nem-kell-koran-kelni.htmlEladták velencei luxusvillájukat, Korda György és Balázs Klári így végérvényesen Budapesten töltik mindennapjaikat. Fájó szívvel váltak meg palotájuktól, de megvan az előnye is a fővárosi létnek: tovább maradhatnak reggelente a hitvesi ágyban. TV + Sztárok--Gáspár Laci megrendítő dolgot árult elhttp://www.life.hu/sztarok/20161015-gaspar-laci-nagyszulei-soha-nem-hallottak-ot-enekelni-siketek.htmlGáspár Laci bevallotta, soha nem kápráztathatta el hangjával nagyszüleit, mégpedig azért, mert siketek. Az énekes elárulta, csak nehezen tudott velük fiatalkorában kommunikálni, mert akkor nem akarta megtanulni a jelnyelvet, amit ma már nagyon bán. TV + Sztárok--Uma Thurman távoltartási végzést kért magyar származású exe ellenhttp://www.life.hu/sztarok/20161015-uma-thurman-tavoltartasi-kerelmet-nyujtott-be-magyar-szarmazasu-exe-ellen-gyereket-akarja-vedeni.htmlUma Thurman és magyar származású kedvese között elfajult a viszony. A színésznő még távoltartási kérelmet is benyújtott a bíróságon. TV + Sztárok--"Ha felvettük a kardot, induljunk el a csatába" - ByeAlexben szerelme tartotta a lelkethttp://www.life.hu/sztarok/20161015-byealex-az-enekes-most-erzi-magat-kesznek-interju-az-x-faktor-egyik-mentoraval.htmlBár ma már az X-Faktor egyik mentorszékében foglal helyet, Alex korábban sokat szenvedett, hogy elfogadják a munkásságát. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.