Sarka Kata eddig nem tudta, mi az a rezsi

Forrás: Instagram/Sarka Kata -
Sarka Kata rezsi otthon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sarka Katának eddig nem kellett foglalkoznia azzal, hogy mennyibe kerül egy lakás fenntartása. Saját bevallása szerint sokáig nem tudta, miből is áll pontosan a havi rezsi, ezért úgy érzi most jött el számára az igazi felnőtté válás.

Hajdú Péter feleségeként vált ismertté Sarka Kata, és a műsorvezető mellett nem is kellett foglalkoznia olyan kérdésekkel, hogy miből áll egy lakás fenntartása. A házasságuk azonban megromlott, Kata pedig elköltözött a családi házból, így egyedül kell megküzdenie a mindennapokkal.

Sarka Kata eddig nem tudta, mi az a rezsi Forrás: Instagram/Sarka Kata

"Nyilván Hajdú Péter feleségeként lettem ismert, és ezzel nekem soha nem volt problémám.

Én sokáig azt sem tudtam, hogy a havi rezsi az miből áll, mennyi az"

- vallotta be Kata Joshi Bharat műsorában. Mióta azonban elköltözött, önállóan kell fenntartania a lakását, így ezekkel a problémákkal is szembesült. "Egyedül kell megküzdeni a hétköznapokkal, azt gondolom, hogy tényleg ez az, ami az igazi felnőtté válás. Ezek ilyen néha egy-egy feleszmélés, hogy ennyibe kerül a víz?" - árulta el a műsorvezetőnő.

Hoppá! Mégsem válik Sarka Kata és Hajdú Péter

Négy és fél hónapja tarta Sarka Kata és Hajdú Péter kálváriája, de úgy tűnt, végre pont kerül ügyük végére. A válóperi tárgyaláson azonban nem jelent meg egyik fél sem! Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.