Ryan Gosling Damien Chazelle Emma Stone
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nincs is annál kellemetlenebb, amikor az ember lánya a világ egyik leghíresebb rendezvényén, mindenki szeme láttára kerül kínos helyzetbe. Emma Stone arcán is látszott, hogy ha tehetné, most inkább elsüllyedne a föld alá.

Damien Chazelle nyerte el a legjobb forgatókönyvért járó díjat a Golden Globe-gálán. A Kaliforniai álom rendezője épp az asztalától állt fel, amikor Ryan Gosling egy rövidke öleléssel gratutált neki.

Emma Stone a kellemetlen helyzet ellenére gyönyörű volt a Golden Globe-díjátadón Forrás: AFP/Valerie Macon

Eközben szegény Emma a férfival szemben állva szintén ölelkezni és puszit adni szeretett volna, ám Damien kihajolt a a színésznő öleléséből, és helyette a barátnője, Olivia Hamilton pusziját választotta. Néhány pillanattal később lettek csak figyelmesek a ott toporgó Emmára, de ebből a helyzetből már jól kijönni nem igazán lehetett.

Ha utólag kap egy ölelést, az is olyan erőltetett lett volna, de így, hogy nem kapott semmit, ultra ciki. Emma arcán is látszott, hogy szíve szerint azt kívánná, hogy nyíljon meg alatta a föld.

Návai Anikó miatt jutott ki Vajna Timi a Golden Globe-ra http://www.life.hu/sztarok/20170109-navai-anikonak-koszonheti-vajna-timi-a-golden-globe-jegyeket.htmlNem hiába, a legnagyobb eseményekre meghívó nélkül nem lehet bejutni. Szerencsére, Timi baráti körében akadt egy hölgy, akinek segítségével részt vehettek a világ egyik legizgalmasabb rendezvényén. TV + SztárokOrigoHoppá! Goldie Hawn nem tudta elolvasni szövegét a Golden Globe-onhttp://www.life.hu/sztarok/20170109-goldie-haw-nem-tudta-elolvasni-a-szoveget.htmlGoldie Hawn elképesztően szexi ruhában jelent meg a 74. Golden Globe-gála vörös szőnyegén, férje, Kurt Russel oldalán. A pár csak ritkán mutatkozik együtt nyilvános eseményen, ezért minden fotós őket akarta lencsevégre kapni. TV + Sztárok--Meryl Streep kapta a Golden Globe életműdíjat- elsöprő sikert aratott beszédévelhttp://www.life.hu/sztarok/20170108-meryl-streep-eletmudijat-kapott-a-golden-globe-on.htmlA 74. Golden Globe díjátadó gálán Meryl Streep kapta a Cecil B. DeMille filmrendezőről elnevezett életműdíjat. A színésznő szokásához híven ismét lélegzelállítóan szép volt és elképesztő köszönőbeszédet mondott... TV + SztárokOrigoVégre! Megvannak a 2017-es év Golden Globe nyerteseihttp://www.life.hu/sztarok/20170108-kiderult-kik-voltak-a-legjobban-az-iden-a-golden-globe-on.htmlIdén is megrendezésre került az évente zajló Golden Globe filmes és tévés díjátadó gála. Az Oscar-díj előszobájának is nevezett rangos eseményen a sztárvilág színe-java is megmutatta magát. De most koncentráljunk a főszereplőkre, a 2017-es év nyerteseire. TV + Sztárok--Sylvester Stallone három lánya lesz Miss Golden Globehttp://www.life.hu/sztarok/20161112-sylvester-stallone-harom-lanya-lesz-miss-golden-globe-a-januari-dijatadon.htmlSylvester Stallone mindhárom lánya, Sophia, Sistine és Scarlet is Miss Golden Globe lesz januárban a 74. Golden Globe díjkiosztó gálán.TV + Sztárok--Így jutott be Vastag Csaba a Golden Globe-rahttp://www.life.hu/sztarok/20160121-vastag-csaba-xfaktor-gyoztes-enekes-igy-jutott-be-a-golden-globera.htmlAz énekesnek szinte az utolsó pillanatban sikerült meghívást kapnia az eseményre. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.