Stohl András friss kapcsolatáról áradozott

Forrás: Origo -
Stohl András szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Stohl András színészkollégája, Papp János vendége volt egy beszélgetésen, amelynek célja a Miklós-téri iskolában élő gyerekek támogatása. A színészt többek közt a szerelemről kérdezték, ő pedig szokatlan őszinteséggel beszélt a témáról, gyermekeiről és az új kedveséről is.

"Az első szerelem az, amikor a fiú ráébred, hogy fiú, és felfedezi magában azt az érzést, hogy milyen vonzódni valakihez. A kamaszkori szerelem a szexualitás ébredése: amikor orrba-szájba csak az ágyban akar lenni az ember. Aztán a teljesség, az igazi szerelem, amikor megtalálod azt az embert, aki te vagy. Aki a párod. Aki a tükröd. Akivel még a vitáid is azért vannak, mert ugyanazok vagytok. Mind önmagunkba vagyunk szerelmesek, aztán megtalálod magad egy nő testében. Ez nekem most megadatott – jelentette ki Stohl, aki tavaly év vége óta alkot egy párt új kedvesével, miután elhagyta két kisebb gyermekének anyját, Ancsikát.

Stohl András Forrás: Origo

"Úgy élem az életemet, hogy bármikor meghalhatok. Imádom a gyerekeim mosolyát, a szerelememet, az érintését, imádom, ahogy csókolózunk" - idézi Stohl szavait a Blikk. "Sokáig azt gondoltam, amikor vaskalapos férfi voltam, hogy amit nekem lehet, azt egy nőnek nem. Hát dehogynem! Persze a vágy, a vadászösztön nem változik meg. Most egy tanulási folyamatban vagyok, hogyan kell tisztelni a másik egyéniségét. Sokáig csak a sajátommal foglalkoztam. Ezért is voltak olyan párjaim, akik teljesen alárendelték magukat az én egyéniségemnek.... Aztán találkozol valakivel, aki ugyanolyan erős, mint te... Húú, apám, a Popper Péter elmehet..." - nyilatkozta Stohl András, aki a testvéréről is beszélt.

Újraindul a Morning Show Stohl Andrással, Pataki Zitával és Janklovics Péterrelhttp://www.life.hu/sztarok/20170419-ujraindul-a-morning-show-stohl-andrassal-pataki-zitaval-es-janklovics-peterrel.htmlA Class FM reggeli műsora, a Morning Show új nevekkel erősít: a biztos siker érdekében ismert emberek köszöntik a hallgatókat ezentúl reggelente: Stohl András, Pataki Zita és Janklovics Péter lesznek a műsorvezetők. TV + SztárokOrigoEnnyit kereshet a Reggeliben Alföldi Róbert és Stohl Andráshttp://www.life.hu/sztarok/20170416-ennyit-kereshet-a-reggeliben-alfoldi-robert-es-stohl-andras-szineszek.htmlAhogy írtunk is róla, az RTL Klub újrainduló Reggeli című műsorát Peller Anna és férje, valamint Alföldi Róbert és Stohl András is vezeti majd. A Pénzcentrum utánajárt, nagyjából mekkora fizetésre számíthatnak. TV + Sztárok--Stohl András és Alföldi Róbert is visszatér a Reggelibe!http://www.life.hu/sztarok/20170412-stohl-andras-es-alfoldi-robert-is-visszater-a-reggelibe.htmlÉvekig tartó szünet után újra lesz Reggeli az RTL Klubon, amit Peller Anna és férje, Mikike vezet majd, de a műsor két egykori legendás alakja is részt vesz az újrainduló produkcióban, Stohl András és Alföldi Róbert is szerephez jutott. TV + Sztárok--Stohl András a Madách Színházban sem játszik majdhttp://www.life.hu/sztarok/20170406-stohl-andras-a-madach-szinhazban-sem-jatszik.htmlVáratlanul lépett ki Stohl András a Vígszínházból, mégpedig azért, hogy a Class FM online rádiójának műsorvezetője lehessen. Kiderült, hogy még egy színházi munkáját fel kell áldoznia: a Madách Színházban sem tud majd szerepelni. TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - OrigoSzép pénzt kap Stohl András a rádiózásérthttp://www.life.hu/sztarok/20170401-jo-penzt-kap-stohl-andras-a-radiozasert.htmlÚj vizekre evez Stohl András: a színészetet rádiózásra cserélte, a Vígszínházat is otthagyta. Új szakmájában nincs tapasztalata, de emellett más nehézségekkel is meg kell küzdenie. Ennek ellenére a színész nagyon lelkes, azt állítják, nem véletlenül. TV + SztárokOrigoSebestyén Balázs üzent Stohl Andrásnakhttp://www.life.hu/sztarok/20170401-sebestyen-balazs-uzent-stohl-andrasnak-class-fm.htmlStohl András a napokban jelentette be, hogy egy számára teljesen új területen próbálja ki magát, rádiózni fog. Sebestyén Balázs így üzent a helyére kerülő Bucinak. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.