Hujber Ferenc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tudni, Hujber Ferenc egy időre elvonul a nyilvánosság elől.

Most nagyon sok dolgom lesz... Sok oldás, sok medi, és remélem sok gyógyulás... Augusztus elején megírom... Addig is a megbántottaktól bocsánatot kérek elég sok f*szságot kellet törölnöm moderálnom, javítanom... Köszi Ti 2000 ember hogy a szigetemen vagytok...❤️❤️❤️❤️❤️ Kikapcs... - írta ki közösségi oldalára a színész.

Hujber Ferenc az utóbbi időben tévés ámokfutásaival és sorozatos botrányaival hívta fel magára a figyelmet. Legutóbbi perpatvaruknál már a rendőrséget is ki kellett hívni, és a gyámügy is elkezdett vizsgálódni a családnál.

Hujber Feri a Mokkában Forrás: TV2

A színésznek azonban össze kell kapnia magát, nyáron ugyanis a Valami Amerika 3 forgatásán számítanak rá, és színházi bemutatói is lesznek.

Hujber ezért úgy döntött, egy időre elvonul, és kipiheni magát.

Gesztesi Károly nyilatkozott a Borsnak kollégája állapotáról: "Az igaz, hogy most elmegy pihenni. De ugyanúgy tartjuk a kapcsolatot, mint korábban. A napokban például két napig szaunáztunk együtt. Most is találkoztunk, a kisfiával volt, akivel arról beszélgettek, hogy mit kellene sportolnia. Állítom, hogy Ferkó remek állapotban van, nincs vele gond."

A lap színházi forrásokból úgy értesült, Hujber Ferit főnökei is nyomatékosan kérték, pihenjen rá a nyári időszak munkáira.

Hujber Feri több ország vezetőjének is beszólthttp://www.life.hu/sztarok/20170512-hujber-feri-miniszterelnokoknek-szolt-be.htmlHujber Feri mostanság egyre több furcsaságot csinál. Bátor és vakmerő, de vajon a fejében minden rendben van? TV + SztárokFotó: Szabó Balázs - OrigoHujber Ferenc és felesége veszekedése miatt rendőrt kellett hívnihttp://www.life.hu/sztarok/20170419-hujber-es-felesege-vitajaba-a-rendorsegnek-is-be-kellett-avatkoznia.htmlHujber Ferenc mostanában nem tökéletes alakítása miatt kerül a címlapokra. Néhány héttel ezelőtt fura istenképzetei miatt foglalkozott vele a sajtó, sokan őrültnek, volt, aki betegnek titulálta a sztárt. Ezúttal pedig egy családi viszály miatt kellett közbeavatkoznia a rendőrségnek... TV + SztárokOrigoHujber Feri mindenkiből hülyét csinálthttp://www.life.hu/sztarok/20170329-hujber-feri-beismerte-mindekibol-hulyet-csinalt.htmlHujber Feri néhány héttel ezelőtt meglepő kijelentéseket tett egy reggeli műsorban. Az egész ország napokig a sztár elmeállapotával volt elfoglalva. Mindenki azt találgatta, vajon a színész megbolondult, vagy csak mindenkit hülyére akar venni... Úgy tűnik, az utóbbi feltevés volt a helyes. TV + SztárokOrigoHujber Feri elmondta véleményét a Kincsem című filmrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170320-hujber-feri-elmondta-a-velemenyet-a-kincsem-cimu-filmrol.htmlHujber Feri a Facebookon osztotta meg véleményét a Kincsem című filmről. Az elejét még értjük. TV + Sztárok--Hujber: "Az egyetlen dolog, amit el tudok játszani, az a hitelem"http://www.life.hu/sztarok/20170319-hujber-ferenc-balhei.htmlAz elmúlt héten Hujber Ferenc Mokka-beli szereplése borzolta a kedélyeket. A látottakról-hallottakról mindenkinek megvan a véleménye, van, aki szerint a színész drogozott a beszélgetések előtt, mások azt állítják, zseniálisat alakított, de az is felmerült, hogy Alföldi Róbert készülő színdarabját, esetleg a Valami Amerika 3-at promózzák így. Nos, ezt nem tudjuk, de annyi biztos, nem az első eset, hogy a sajtó Hujber balhéival van tele. Ezt egyébként ő sem tagadja, Kadarkai Endre Arckép című műsorában körülbelül egy éve beszélt zűrös múltjáról, amelyet most fel is elevenítünk. TV + SztárokOrigoMegyeri Csilla szerint provokálni kellett volna Hujber Ferit http://www.life.hu/sztarok/20170315-megyeri-csilla-provokalta-volna-hujber-ferit.htmlA nemrég híressé vált műsorvezető elmesélte, hogy szerinte hogyan kellett volna kezelni a Mokkában történt Hujber Feri-féle magánprodukciót. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.