Janza Kata boldog 23 éves párja mellett: lánya is támogatja kapcsolatukat

Janza Kata szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Janza Kata egy 22 évvel fiatalabb kollégájával jött össze, már lassan egy éve tart a románc. A színésznő hihetetlenül boldog párja mellett, szerencséjére a lánya is nagyon támogatja a kapcsolatot: neki csak az a fontos, hogy újra boldognak láthatja anyukáját.

Tavaly szeptemberben derült ki, hogy Janza Katának új párja van, méghozzá egy nála 22 évvel fiatalabb férfi. A színésznő az egyik kollégájába szeretett bele, és lassan már egy éve alkotnak egy párt. Kata elképesztően boldog szerelme mellet, teljesen kivirult. Szerencséjére ráadásul mindenki támogatja a kapcsolatukat, még a lánya is.

Janza Kata boldog Forrás: Instagram/Janza Kata

„Végre anyát újra boldognak látom, a párja, Ádám mellett kivirult. Sokat mosolyog, nevetgél, látszik rajta, hogy kiegyensúlyozott" – mondta a Meglepetés Magazinnak Janka. Janza Kata pedig azt árulta el, hogy mindvégig támogatta őt a lánya.

amikor először említettem neki, hogy van egy fiatal férfi az életemben, ő volt az, aki nagyon is támogatott

Nem egyedi eset: Polyák Lilla egy 16 évvel fiatalabb férfi jegyese


Polyák Lilla is a színházban talált rá szerelmére, aki 16 évvel fiatalabb nála. Ők is bebizonyították, hogy a korkülönbség nem számít: Gömöri András Máté már el is jegyezte a színésznőt. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.