visszavonulás énekesnő Lady Gaga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem meglepő, hogy Lady Gaga most egy kis pihenésre vágyik, az utóbbi időben ugyanis rengeteg dologgal foglalkozott egyszerre. 

Lady Gaga az utóbbi években megállás nélkül koncertezett, dalokon dolgozott és igyekezett emlékezetes pillanatokat szerezni a rajongóinak. Eközben a magánélete is hullámvasúton utazott: szakított a vőlegényével, ám szerencsére azóta már újból rátalált a szerelem.

Eközben a róla szóló dokumentum film, a Gaga: Five Foot Two, forgatási munkálatai is zajlottak. A film már bemutatásra is került a torontói filmfesztiválon, de hamarosan, szeptember 22-én a Netflixen is megjelenik majd. Rengetegen várják már, hogy a rövid részleteken túl, végre a teljes filmet megnézhessék - írta meg a Cosmopolitan.

Nem csoda, hogy ezek után pihenésre vágyik, hiszen egyszerre több fronton is szerepelnie kellett. Az énekesnő kijelentette, hogy a Netflixes premier után kicsit visszavonul és pihen.

Lady Gaga melltartó nélkül ment bevásárolni

Lady Gaga vagy nem szeret melltartót hordani, vagy egyszerűen csak elfelejtette felvenni a praktikus ruhadarabot. Nem biztos, hogy erre a látványra mindenki fel volt készülve...

Német Kristóf és a Játékszín között rendeződhet a viszonyhttp://www.life.hu/sztarok/20170913-rendezodhet-a-viszony-nemeth-kristof-es-a-jatekszin-kozott.htmlNémeth Kristóf otthagyta a Játékszín vezetői székét, de a megállapodás szerint a színházi darabokból nem távozott volna. A sajtóértesülések azonban arról szóltak, hogy a vezetőség lecserélte a színészt, nemrég leültek, hogy megbeszéljék a helyzetet. TV + Sztárok--Állítják, Angelina Jolie és Johnny Depp titokban randiznakhttp://www.life.hu/sztarok/20170913-titokban-randizik-angelina-jolie-es-johnny-depp.htmlBizonyos híresztelések szerint Angelina Jolie és Johnny Depp titokban találkozgatni kezdtek. Vajon ez igaz? TV + SztárokOrigoIsmeretlen nővel tűnt fel Gerard Butler - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170913-levaltotta-baratnojet-gerard-butler.htmlPár nappal ezelőtt még volt barátnőjével látták együtt Gerard Butlert, most viszont már egy új ismeretlen hölgyet ölelget a világsztár. Ki lehet az új hölgy, akinek ilyen tökéletes alakja van és villámsebességgel hódította meg Butlert? TV + Sztárok--Oszter Sándor megint elszundított a tárgyaláson http://www.life.hu/sztarok/20170913-elszunditott-a-targyalason-oszter-sandor.htmlÚjabb tárgyaláson vett részt tegnap Oszter Sándor, aki lassan már sportot űz abból, hogy a bíróságon szundikál. Nem is nézték jó szemmel a viselkedését. TV + SztárokOrigoRá sem lehet ismerni Diana hercegnőrehttp://www.life.hu/sztarok/20170913-megcsunyult-diana-hercegnovel-emlekeznek-a-tragikus-balesetre.htmlChasterfield városában lelkes önkéntesek állítottak emlékhelyet a tragikus autóbalesetben elhunyt hercegnőnek. A képek magukért beszélnek... TV + Sztárok--Steve Buscemi tűzoltóként segített a 9/11-es mentésben http://www.life.hu/sztarok/20170913-steve-buscemi-tuzoltokent-tevekenykedett-a-world-trade-center-korul.htmlDöbbenetes! Nem is tudtuk, hogy a híres színész ennyire önfeláldozó és segítőkész! TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.