Vajna Timi és Andy Vajna a mingli életformát választották

Forrás: Vajna Tímea/Facebook -
Vajna Timi mingli Andy Vajna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vajna Timi meg szeretné szerezni az amerikai állampolgárságot, ehhez pedig sok időt kell a tengerentúlon töltenie, férjének azonban itt, Magyarországon van dolga. Így csöppentek a mingli életformába: együtt vannak, mégis külön.

Négy év házasság után döntött úgy Vajna Timi és Andy Vajna, hogy közös életüket együtt, de egy időre mégis külön folytatják. Ez azt jelenti, hogy tiszteletben tartják a másik vágyait, és képesek elfogadni, hogy egy másik város vagy épp földrész az, ahol a pár másik felének éppen dolga van. Timi ugyanis nagyon szeretné megszerezni az amerikai állampolgárságot, ehhez azonban sok időt kell kint töltenie, amit Andy Vajna maximálisan támogat és tiszteletben tart, neki viszont itthon van dolga, ezért ebben az időszakban külön élnek, és kevesebbet is találkoznak. Önként választották ezt az életformát, aminek a hivatalos elnevezése a mingliség.

Vajna Timi és Andy Vajna boldog minglik Forrás: Vajna Tímea/Facebook

Az angol mixed singles névből fakad a kifejezés, hiszen

az ilyen típusú kapcsolatokban a párok szeretik és tisztelik egymást, de valamennyire megőrzik az önállóságukat,

vagyis nem költöznek össze. Nem tartozik ide a kényszerből vállalt távkapcsolat, mert ennek az életformának az alapvető feltétele, hogy szabad akaratukból döntöttek emellett, ahogy Timi és Andy Vajna is. A mingli életforma természetesen előnyökkel és hátrányokkal is jár: nem válik a párkapcsolat rutinná, sokkal intenzívebb az együtt töltött idő, amiből viszont sokkal kevesebb jut. Andy Vajnáék is hiányoznak egymásnak, ezt már nem egyszer hangsúlyozták mind a ketten, de szem előtt tartják a kitűzött célokat, és ezért képesek eltűrni a kellemetlenségeket is – írja a Best.

A terhességi pletykák óta először fotózták Khloe Kardashianthttp://www.life.hu/sztarok/20171006-terhessegi-pletykak-ota-eloszor-fotoztak-khloe-kardashiant.htmlKhloe Kardashian ugyan nem ismerte el, hogy terhes, de a világon mindenhol készpénznek veszik a pletykákat a rajongók. A híresztelések óta először készültek fotók a sztárról, így néz ki az állítólagosan várandós Khloe. TV + Sztárok--Visszavonul a celebségtől VV Vivi http://www.life.hu/sztarok/20171006-vv-vivi-ugy-dontott-visszavonulot-fuj.htmlA Való Világ powered by Big Brother csinos fiatal versenyzője úgy döntött, nem kér többé a nyilvánosságból. TV + Sztárok--Csalók próbálnak visszaélni Gáspár Laci nevével http://www.life.hu/sztarok/20171006-csalok-probalnak-meggazdagodni-gaspar-laci-nevevel.htmlMint kiderült, csalók próbálnak Gáspár Laci nevével visszaélni. A sztár a közösségi oldalán mutatta meg a róla szóló hamis posztot. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoSebestyén Balázs szerint Bochkor Gábor koppintja a műsoráthttp://www.life.hu/sztarok/20171006-sebestyen-balazs-szerint-bochkor-gabor-lekoppintotta-a-musorat.htmlSebestyén Balázs megnézte Bochkor Gábor új műsorát, és sok hasonlóságot vélt felfedezni aközött és saját műsora között. Szerinte egész egyszerűen egy koppintást csináltak. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoBalesete miatt nem tudott edzeni Zalatnay Cinihttp://www.life.hu/sztarok/20171006-balesete-miatt-nem-tudott-edzeni-zalatnay-sarolta.htmlMinden eddiginél több fellépése volt a nyáron Zalatnay Cininek, aki mostanra felépült a balesetéből is. Bordatörtést szenvedett, így az sportról is le kellett mondania egy időre. TV + Sztárok--Palvin Barbi nyilvánosan kért mindenkitől elnézést http://www.life.hu/sztarok/20171005-nyilvanosan-kert-elnezest-palvin-barbi.htmlPalvin Barbi az Instagram oldalán tett közzé egy fekete fotót, amelyhez egy hosszú, bocsánatkérő posztot kapcsolt. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.