Vicces baki történt a Fókusz című műsorban: fotó

Fókusz baki Barabás Éva D.Tóth András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Humoros baki történt a Fókuszban, amit még a műsorvezető sem tudott szó nélkül hagyni. 

Ahogy arról már írtunk korábban, Barabás Éva fogágybetegséggel küzd, amiről őszintén mesélt egy exkluzív interjúban. A 48 éves híresség szerint jóval nagyobb figyelmet kellene fordítani erre a kórra, többek között ezért is vállalta, hogy nyíltan beszél róla.

Most azonban szabadságra ment, a helyét pedig D.Tóth András vette át a Fókuszban. A műsor szerkesztői azonban nem voltak elég szemfülesek, ugyanis elfelejtették kicserélni a két műsorvezető nevét.

Viccesen nézett ki, mikor D.Tóth András arca alatt megjelent Barabás Éva neve. Az esetről a 36 éves újságíró a közösségi oldalán is posztolt, így üzent Évának:

"Barabás Évi, nem mondhatod, hogy nem gondolunk rád a szabad heteden"

@evibarabas nem mondhatod, hogy nem gondolunk rád a szabad heteden. #fókusz #vanilyen

D.Tóth András (@dtothandras) által megosztott bejegyzés,

Kellemetlen bakin nevetett Barabás Éva a Fókuszban

Barabás Évának a vegán, a vegetáriánus és egyéb húsmentes étrendek felsorolása okozott kisebb gondot a Fókusz elején. Végül ő is jót nevetett azon, hogy belebakizott a szövegbe, de ettől még bizonyára neki is kellemetlen volt a dolog: videó!

Bankautomatával pózolt Kelemen Anna: fotó http://www.life.hu/sztarok/20171010-kelemen-anna-bankautomatat-szeretne-otthonra.htmlKelemen Anna legújabb fotója többeket is meglepett, a szexi szőkeség ugyanis egy bankautomatával pózolt. TV + SztárokOrigoKiss Ramóna megkérdezte rajongóit, mi a véleményük az X-Faktorról: válaszoltakhttp://www.life.hu/sztarok/20171010-kiss-ramona-megkerdezte-rajongoit-mi-a-velemenyuk-az-x-faktorrol.htmlKiss Ramóna megkérdezte a rajongóit, hogy tetszik nekik az X-Faktor, és bizony ők őszintén válaszoltak, csak nem biztos, hogy Rami erre számított. A nézők ugyanis nem dicsérték a műsort. TV + SztárokOrigoStohl András szeretné, ha a Sztárban sztáros zsűritársai nem a személyes kedvencükre szavaznánakhttp://www.life.hu/sztarok/20171010-stohl-andras-biralta-zsuritarsai-pontozasat-a-sztarban-sztarban.htmlStohl András mindig azon van, hogy szakmai szemmel nézze a Sztárban sztár produkcióit, és úgy érzi, ezt nem mindenki csinálja ugyanígy. A színész bírálta zsűritársai pontozását. TV + SztárokOrigoSebestyén Balázst el akarja fenekelni Mistress Genezishttp://www.life.hu/sztarok/20171010-sebestyen-balazst-el-akarjak-fenekelni.htmlBalázs, Feri és Jani a reggeli show-ban beszélgettek a fenekelés terápiás hatásáról. Vajon gondolták, hogy ennyire népszerű lesz a téma és Balázs feneke? Egy hivatásos fenekelő jelentkezett is egy kis popsiverésre... TV + Sztárok--Videóüzenetben búcsúzott a nézőktől Gundel Takács Gáborhttp://www.life.hu/sztarok/20171009-videouzenetben-bucsuzott-a-nezoktol-gundel-takacs-gabor.htmlGundel Takács Gábor a Facebookon osztotta meg azt a felvételt, amiben elbúcsúzott az Áll az alku nézőitől. De jó hírt is közölt.TV + SztárokOrigoKöllő Babett szerint sokan túlmisztifikálják a pénzthttp://www.life.hu/sztarok/20171009-kollo-babett-szerint-sokan-tulmisztifikaljak-a-penzt.htmlAz egész ország ismeri már a luxusfeleségeket, a VIASAT3 új sorozata ugyanis kellően felkavarta az állóvizet. Köllő Babett azonban most a szokottnál is jobban kitárulkozott egy interjúban. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.