Amerikában fog karácsonyozni Tücsi és a szerelme

karácsony Tücsi Sofron István Aryee Claudia Dedei Amerika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tücsi és Sofron István a külföldi életükről mesélt. Szerencsére minden az elképzeléseik szerint alakul. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, Tücsi és a szerelme azért döntött a költözés mellett, mert István a tengeren túlon kapott lehetőséget az egyik ottani jégkorong csapatban. A férfinak tehát mindenképpen mennie kellett, Tücsi számára pedig nem volt kérdés, hogy vele utazik.

A szerelmesek - akik azóta már jegyespárrá váltak - már hetek óta Amerikában vannak, és szerencsére csupa jó tapasztalatról számoltak be:

#mukicsalad ❤️ @istvansofron

Aryee Claudia Dedei (@tucsiii) által megosztott bejegyzés,

"Sofi már három héttel előttem kijött, és megnyugtatott, hogy minden rendben van, szép a hely, így kicsit nyugodtabb szívvel költöztem utána." - mesélte a szépség, aki Istvánnal Kansas egyik kertvárosi részében él, egy harmadik emeleti lakásban. Tücsi azt is elmondta, hogy szerencsére hamar megtalálta kint a helyét, és mindennel ugyanúgy tud foglalkozni, ami itthon fontos volt a számára.

"Mindennap edzek ugyanúgy, ahogy eddig tettem. Nem unatkozom, csinálom a videóblogomat, heti egyszer a Sláger FM reggeli műsorában vagyok, ami itt, nálunk ugye az éjszaka közepén van."

"Másfél hét alatt négy meccsünk volt, és mellette napi két edzés. A nagy terhelés ellenére jól érzem itt magam, nagyszerűek a körülmények, egy 14 ezres stadionban játsszuk a meccseinket. A csapat az első pillanattól kezdve befogadott. Ha jól megy a hoki, akár előrelépési lehetőségem is lesz" - mesélt a saját oldaláról István.

Tücsi azt mondta, hogy mivel karácsony környékén is lesznek meccsek, ezért valószínűleg az ünnepeket is kint töltik. A szerelmesek egyébként is nagyon kíváncsiak, hogy milyen hangulatban telik Amerikában a karácsonyi időszak. - írta meg a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.