Gáspár Bea: teljesen lenulláztak minket

2017.12.07. 12:33

Nehéz időszakon van túl Gáspár Bea és családja, a Konyhafőnök VIP győztese most elárulta, hogyan várják az ünnepeket.

A Gáspár famíliának hónapokkal ezelőtt foglalták le értékeit, bútorait, de a Kúria a napokban úgy döntött, leállítja a közigazgatási eljárást. Bea és Győző most azért küzd, hogy tisztára moshassa a család nevét. Mint mondják, borzasztó nehéz időszakot hagytak maguk mögött.

Gáspár Evelin, Gáspár Virág és Gáspár Bea

Forrás: Instagram/evelingaspar

„Olyan bélyeget kaptunk áprilisban, ami mindent befed. Ezt nem lehet elfelejteni, mint ahogyan azt sem, hogy kommandósok jöttek a házunkba. Teljesen lenulláztak minket anyagilag, ellehetetlenítettek, tönkretettek bennünket. Azt sem lehet elfelejteni, hogy történetesen még mindig élünk, pedig nagyon szúrjuk valakiknek a szemét. Úgy gondolom, már eltelt annyi idő, hogy feledni tudjuk a történteket, hiszen végleg belefáradtam a drámába..." - mondta a Star magazinnak, majd elmesélte azt is, mit fognak csinálni karácsonykor. "Ha lehetőségünk lesz, jókat fogunk enni, kicsit alkoholba fojtjuk a bánatunkat, mindent, ami az egész év során történt, a családdal kicsit felöntünk a garatra és jókedvűen nézzük a tévét"

Gáspár GyőzőGáspár Beavallomás