Gáspár Győző bútorait senki nem vette meg az árverésen

Forrás: Instagram/gaspargyozo -
Gáspár Győző NAV bútor árverés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Győzike ellen adócsalás miatt indult eljárás, aminek következtében ingóságait lefoglalták, és árverésre jegyezték elő. Az aukción azonban senki nem jelent meg, egy lélek se akarta megvenni a bútorait. 

Gáspár Győző ellen adócsalás miatt indítottak eljárást, kommandósok lepték el a házát, lefoglalták értékeit és még a készpénzt is. Ingóságait pedig árverésre jegyezték elő, aminek időpontja december 7-én lett volna, ám a Kúria hatályon kívül helyezte az első fokon eljáró bíróság ítéletét, és leállítják a Győző ellen indított közigazgatási eljárást.

Győzike bútorait senki nem akarta megvenni Forrás: Instagram/gaspargyozo

Így viszont az árverésre sem kerülhetett sor, így a NAV emberei megjelentek a helyszínen, hogy az esetleges érdeklődőket tájékoztassák a változásról. Csakhogy nem voltak érdeklődők! Egy lélek sem akarta megvenni Győzike bútorait. "

A NAV csak kínjában jött ki, de most hasra estek, mert egyetlen ember se jött el az árverésre.

Blikknek

Szikora Róbert nem örül annak, hogy Tóth Andi szerepel a Celeb vagyok, ments ki innen!-benhttp://www.life.hu/sztarok/20171208-szikora-robert-nem-orul-annak-hogy-toth-andi-celebkedik.htmlAz énekesnő egykori mentora, Szikora Róbert szerint nem való egy művésznek a celebkedés: kirázza a hideg, amikor meglátja Tóth Andit bogarak között szenvedni. TV + SztárokOrigoKis Grófo megszólalt az autóbalesetérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20171208-kis-grofo-megszolalt-az-autobaleseterol.htmlKis Grófo autója két kamionnal ütközött össze Tatabánya térségében, sokáig nem lehetett tudni, hogy megsérült-e valaki a balesetben. A mulatós sztár azonban nem hagyta sokáig kétségben a rajongóit, gyorsan üzent nekik a közösségi oldalán. TV + Sztárok--Herczeg Zolinak kellett távoznia a Celeb vagyok, ments ki innen műsorából: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171208-herczeg-zolinak-kellett-tavoznia-a-celeb-vagyok-ments-ki-innen-musorabol-video.htmlA Celeb vagyok, mentski innen című műsorból elsőként Herczeg Zolinak kellett távoznia, ő kapta ugyais a legkevesebb szavazatot a nézőktől. TV + Sztárok--Simon Kornél telefonon szakított Gryllus Dorkával: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171208-simon-kornel-telefonon-szakitott-gryllus-dorkaval-video.htmlÚjra indult Lovász Laci Lakástalkshow című műsora, ahol Simon Kornél és Gryllus Dorka is meséltek magukról.TV + Sztárok--Lefotózták az ököllel hadonászó Justin Bieberthttp://www.life.hu/sztarok/20171207-lefotoztak-a-verekedest-imitalo-justin-biebert.htmlJustin Bieber esetében sosem lehet elég elővigyázatos ember, hiszen már több verekedési ügybe is belekeveredett. TV + Sztárok--Állítólag II. Erzsébet nem lesz jelen Harry herceg esküvőjén http://www.life.hu/sztarok/20171207-ii-erzsebet-nem-lesz-ott-harry-herceg-eskuvojen.htmlDöbbenetes hír kelt szárnyra: állítólag Erzsébet királynő nem fog részt venni Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.