A rendőrök kihallgatták VV Fanni barátnőjét, Erikát, éjszakára is bent tartották

gyilkosság halál holttest Novozánszki Fanni rendőrség VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Novozánszki Fanni, aki a médiában VV Fanni néven híresült el 2017. november 20-án tűnt el, holttestét a mai napig nem találják. Most barátnőjét, Erikát hallgatta ki a rendőrség. A nőt éjszakára is bent tartották a rendőrségen. 

Nemcsak kihallgatták, de egy éjszakára bent is tartották a rendőrségen Novozánszki Fanni, azaz VV Fanni barátnőjét, Erikát. Korábban megírtuk, hogy kiderült, hol dobhatták a Dunába a lányt testét, most pedig úgy tűnik, több szálon is Erikához kapcsolódnak ez esemének. A Lokál információi szerint, amikor a Fanni bankból kivett ötmillió forintjából hiányzó összeget keresték, kiderült, hogy Erika volt az, aki egy mellplasztikai műtétre kért kölcsön.

vv fanni

"Ezután akkor találkoztak a nevével, amikor kiderült, hogy ő használta barátnője eltűnését követően Fanni Smart típusú autóját. Később kiderült, hogy Erika baráti kapcsolatot ápolt B. Lászlóval is, sőt az sem kizárt, hogy Fanni eltűnését követően beszéltek egymással" - írja a Lokál. A rendőrség eddigi álláspontja szerint a gyanúsított B. László a gyilkosságot egyedül követhette el, de az sem kizárt, hogy valaki tippeket adhatott neki.

A Lokálnak nyilatkozott dr. Lichy József ügyvéd, aki elmondta, hogy ügyfele, Fanni édesanyja nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a gyilkos a lány 5 millió forintját akarta megszerezni, amelyből egyébként 4,5 millió forintot megtalált a rendőrség a lány lakásán.

Egy szemtanú szerint Tupac és Yaki Kadafi is életben van, Szomáliában látta őkethttp://www.life.hu/sztarok/20180226-egy-szemtanu-szerint-tupac-es-yaki-kadafi-es-eletben-van-szomaliaban-latta-oket.htmlTupac Shakurt és Yaki Kadafit vélte látni egy szemtanú Szomáliában, miközben autót vezetett. Állítja: a két rapper nem halt meg, még mindig élnek. TV + SztárokOrigoEnnyire karcsú Gáspár Bea, nagyon sokat fogyott: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180226-ennyire-karcsu-gaspar-bea-nagyon-sokat-fogyott-foto.htmlAlaposan lefogyott az utóbbi időben Gáspár Bea, aki most meg is mutatta karcsú alakját. TV + Sztárok--A legütősebb sztárelszólások: Cinthya Dictator bevallotta, hogy vonzódik a földönkívüli megjelenéshezhttp://www.life.hu/sztarok/20180226-sztarelszolasok-cinthya-dictator-bevallotta-hogy-vonzodik-a-foldonkivuli-megjeleneshez.htmlÉrdekes szexuális ízléséről vallott Cinthya Dictator, és nem ő volt az egyetlen celeb, aki furcsa, vagy éppen vicces mondatával felhívta magára a figyelmet a múlt héten. Íme, néhány elszólás a hírességektől. TV + SztárokOrigoPuskás Peti barátnője, Eke Angéla terheshassal pózolt: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180226-puskas-peti-baratnoje-eke-angela-terheshassal-pozolt-foto.htmlIgazán nagy meglepetést okozott Eke Angéla képe a Facebookon, ugyanis hatalmas pocakkal látható rajta. Egyből felmerült a kérdés: jön a baba Puskás Petiéknél? TV + Sztárok--Dukai Regina nagyon morcos reggelente: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180226-dukai-regina-nagyon-morcos-reggelente.htmlDukai Regina nem félt bevallani, hogy nem mindig olyan kedves, amilyennek látjuk: előfordul, hogy jobb menekülni előle. TV + Sztárok--Polyák Lilla kedvese, Gömöri András Máté Elisabeth-nek öltözött az Operettszínházbanhttp://www.life.hu/sztarok/20180226-polyak-lilla-kedvese-gomori-andras-mate-elisabeth-nek-oltozott-az-operettszinhazban.htmlGömöri András Máté, Polyák Lilla kedvese közösségi oldalára töltött fel magáról egy kicsit sem szokványos képet. Női parókában és ruhában pózol a fotón. TV + SztárokRTLKLUB

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.