Görög Zita hosszú bejegyzésben összegezte az idei nyarat

2018.09.03. 20:46

Görög Zita egy hosszabb bejegyzésben emlékezett vissza az elmúlt hónapokra. Azt írja, ez volt élete legfurcsább nyara.

A várandós Görög Zita már vagy két hete nem hallatott magáról a közösségi oldalán, most viszont új bejegyzéssel jelentkezett. A csinos sztáranyuka azt írta, az ősz számára mindig egy új esztendő kezdetét jelenti. Egyúttal visszaemlékezett az elmúlt három hónapra is: saját bevallása szerint ez élete legfurcsább nyara volt.

Felkavaró, izgalmas, boldog, tanulságos. A sokkoló júniusi kezdés, lezáruló és megerősödő barátságok mellett, rég feltett kérdésekre hozott válaszokat. A változás pedig ezernyi teendőt adott. Kívül-belül egyaránt. Lecsupaszított mindent, és azokat az esszenciákat mutatta meg újra, amelyek régóta porosodtak a lelkemben. Jó tisztán látni. Elengedni a feleslegesen cipelt terheket és megengedni az esendőséget magamnak is. Tudni mi az, ami csak az én feladatom, felelősségem és melyeket engedhetem át a jogos tulajdonosoknak" – írta.

Görög ZitaterhességNyárvallomásösszegzésvárandósság